Az egészségügyi miniszter lehűtötte a kedélyeket.
Figyelemre méltó ésszerűségről és realitásérzékről tett tanúbizonyságot Alexandru Rafila egészségügyi miniszter egy, a polgárok kedélyeinek borzolására, illetve a pénztárcájuk kiürítésére kiválóan alkalmas, de vélhetően kevéssé átgondolt javaslat kapcsán.
Mi is megírtuk, hogy az országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke, Adela Cojan még májusban arról beszélt: már jövő évtől, a prevenciós csomagokat kötelezővé tevő új biztosítási keretszerződés hatályba lépésétől megbírságolnák azokat, akik nem vesznek részt a szűrővizsgálatokon.
Rafila kedden kommentálta az ügyet, és az általa elmondottak alapján egyértelmű: nem igazán támogatja a javaslatot, így nem kell attól tartani, hogy az már januártól hatályba is lép.
A miniszter elmondta: eleve nem támogatja a szankciók intézményét, ebben a konkrét esetben pedig pláne nem indokolt a sietség.
Hiába vezetik be ugyanis a bírságokat, ha az emberek nem férnek hozzá a szolgáltatásokhoz, mivel a rendszer nem készült fel a szűrővizsgálatokra érkező tömegek fogadására és ellátására, így aztán hosszú órákig kell várakozniuk.
A miniszter levonta az egyetlen értelmes következtetést:
A helyes politika tehát az, hogy az elkövetkező években alkalmassá teszik a rendszert arra, hogy mindenki hozzáférjen a prevenciós szolgáltatásokhoz, a bírságok bevezetését pedig akkorra hagyják, amikor az egészségügyi rendszer felkészült, és az embereket is tájékoztatták.
Ezzel nehéz vitába szállni.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Háromszáznál is több lopott autót próbáltak idén behozni Romániába. Nem fogunk fázni szilveszterkor.
Háromszáznál is több lopott autót próbáltak idén behozni Romániába. Nem fogunk fázni szilveszterkor.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.