// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

QR-kódokat kapnak a műemlékek, hogy tudjunk utánaolvasni a történetüknek

// HIRDETÉS

A kód a művelődési minisztérium honlapjának megfelelő oldalára irányít majd.

Klaus Iohannis kihirdette azt a törvényt, amelynek értelmében a műemlékekre, köztéri szobrokra egységesített táblákat helyeznek ki, amelyen QR-kód is szerepel. Ez a kód a művelődési minisztérium honlapjára irányítja az érdeklődőket, ahol információkat találnak az illető műemlékekről, vagy a hozzájuk kapcsolódó személyiségekről, fontos történelmi eseményekről. A törvény ugyanis nemcsak konkrét műemlékekről szól: hasonló táblát és kódot helyeznek ki azokra az újabb épületekre is, amelyek egykori fontos épületek, események helyén állnak.

A törvényt kezdeményező Ionuţ Vulpescu PSD-s képviselő korábban azt mondta, lövése sincs mennyibe fog kerülni a projekt, de szerinte „minimális befektetés” ez ahhoz képest, hogy milyen hasznos lesz a nemzeti műveltség növelésében. Tekintve azonban, hogy a művelődési minisztérium adatai szerint Romániában 30 147 bejegyzett történelmi műemlék van, valószínűleg mégsem lesz olyan olcsó ez a projekt, hiszen a táblák költségei mellett még a minisztérium honlapjára is gondolni kell, ahova a tervezett QR-kódok irányítani fognak. Arról nem is beszélve, hogy egyelőre elég zavaros, hogy ki fogja állni a költségeket, a projekt ugyanis nemcsak a kulturális minisztériumot említi, hanem adott esetben egyes helyi intézményeket, sőt az sem kizárt, hogy a műemléképületek tulajdonosai is részesülnek a nemzeti fejtágítás költségeiből.

Persze maga az alapelképzelés a lehetséges komplikációk dacára is jó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro