A Bajnokok Ligája csoportköre elúszott, de az Európa Ligában még lesz legalább hat meccse ősszel a kolozsvári focicsapatnak.
Nemcsak az eredmény (1-0 a cseh bajnok javára), de a játékkép is nagyon hasonlított a kolozsvári első mérkőzésre a Bajnokok Ligája play-off körének prágai visszavágóján: a Slavia olykor meglepően könnyedén tudta uralni a mérkőzést, főleg ami a helyzetek kidolgozását jelenti. A CFR csak a meccs első húsz percében volt egyenrangú ellenfél, a második félidőben viszont csak egyszer lőtt kapura. Csak Arlauskis kapusbravúrjainak köszönhetően úszta meg a 66. percig kapott gól nélkül, a végén pedig Camora mentett a gólvonalon.
A prágai túra a vereség ellenére is tanulságos volt a kolozsvári csapat és mintegy 300 szurkolója számára. A Slavia ugyanis nemcsak futballból adott leckét egy olyan csapatnak, amely két éve uralja a román bajnokságot, és közben ezen a nyáron már megnyert három párharcot – az Asztana, a Maccabi Tel-Aviv és a Celtic ellen – a BL-selejtezőkben esélytelenként indulva, hanem a klubmodell és a gazdasági háttér tekintetében is. A CFR homályos és titkolt pénzügyi hátterével ellentétben a kínai tulajdonban levő cseh bajnok nem is titkolja, hogy honnan jön a pénz. Ami nem is kevés: közel 50 millió euró évente. A játékos-eladások és az UEFA-tól várható tízmilliók mellett csak rá kell nézni az alig tíz éves Sinobo-stadionra: a szállodával és üzlethelyiségekkel körbeépített aréna a bérleti díjakból komoly bevételt hoz a klubnak. A hatékony kihasználás olyannyira fontos a Slaviának, hogy még a sajtóbejárat is egy világhírű gyors-étteremláncon keresztül vezet a stadionba.
A Slavia pedig a BL-pénzekből tovább gazdagodhat, de a CFR az Európa Liga csoportkörével sem jár rosszul anyagilag. Egy tízmillió euró körüli összeg, a klub éves költségvetésének több mint 80 százaléka máris biztosan jön az UEFA-tól, de a meccseken szerzett pontokkal és egy esetleges továbbjutással tovább nőhet ez az összeg. És a szurkolók sem járnak rosszul: ősszel még jön három komoly külföldi csapat a Fellegvárra, hogy pontosan melyek, az a pénteki sorsoláson derül ki.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.