A szülők megelégelték a tehetetlenséget és panaszt emeltek a rendőrségen.
Több mint egy éve annak, hogy a járvány fenekestül felforgatta a pedagógusok és a diákok életét, de ennyi idő alatt sem sikerült kiküszöbölni az online oktatás csorbáit. Most éppen a kolozsvári Romulus Ladea Líceum szülői közössége akadt ki, mert a diákok online óráit az év eleje óta rendszeresen idegenek zavarják meg. Káromkodnak, szidják a tanárokat, manelét játszanak be, és szexuális tartalmakat osztanak meg, ami nyilvánvaló módon ellehetetleníti az oktatást.
Az iskola az Adservio oktatásszervezési platformot használja, mely semmit nem tehet a trollokkal szemben, ugyanis az órához való csatlakozás linkjét maguk a diákok adják tovább az ismeretleneknek. A tanárok és a szülők is megpróbálták kideríteni, hogy kik állnak a jelenség mögött, de nem jártak sikerrel, így nem maradt más választásuk, mint panaszt emelni a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályán. Személyesen tették tiszteletüket a rendőrségnél, előtte pedig egy demonstrációt is tartottak az iskola épülete előtt, hangot adva felháborodottságuknak. Tavaly novemberben már tettek egy bejelentést, de a nyomozás eredményéről semmit sem lehet tudni.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség is belső eljárást indított.
Szeptemberben mi is beszámoltunk az Oroszlánok klánja nevű, több ezer diákot tömörítő csoportról, mely a Discordon létrehozott chatablakokban gyűjtögette az online tanórák linkjeit a diákoktól. Trollkodásaikat megörökítették és feltöltötték YouTube-ra, ahol nézettséget generáltak vele. A jelenség azóta sem szűnt meg, legfeljebb átalakult. A közös az, hogy a rendzavarók rendszeresen elbüszkélkednek legújabb trollkodásaikról a Discordon és
">YouTube-on is (az aktuális videót éppen ezekben a pillanatokban törölték).
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.