// 2024. október 2., szerda // Petra
Európai Unió

Ponta: a bevándorlókat integrálni kell, nem hagyni, hogy meghaljanak

A román kormányfő szerint az európai országok megengedhetik maguknak, hogy bevándorlókat fogadjanak be. Magyar kollégája ezt nem egészen így látja.

Elfogadhatatlan, hogy pont az Európai Unió, amely az emberi jogok tiszteletben tartásán alapszik, elutasítsa a menekülteket és tehetetlenül hagyja őket meghalni a nyílt tengeren – ezt Victor Ponta nyilatkozta az al-Dzsazírának. A pánarab hírtelevíziót idéző Mediafax hírügynökség szerint a román miniszterelnök kijelentette: az EU-nak meg kell értenie, hogy nem építhet falakat a hátrányos helyzetű országokból menekülő bevándorlók elé, hanem segítenie kell társadalmi beilleszkedésüket.

„Úgy vélem, minden európai ország megengedheti magának, hogy bevándorlókat fogadjon be, mert ők dolgozni akarnak, gyorsan beilleszkednek a társadalomba, és értéket teremtenek. Persze vannak populista és szélsőséges politikusok, akik hasznot akarnak húzni a migráció témájából, de szerintem ez ellentmond az európai értékeknek. Mindenki, aki Európába jön, és tiszteletben tartja értékeinket, az jó európai polgár” – vélekedett Ponta.

A kormányfő elmondta, érzékelhetően növekszik azon menekültek száma, akik új útvonalakon, a Boszporuszon keresztül, a Fekete-tengeren próbálnak eljutni az Európai Unióba. Emlékeztetett: kétmillió szíriai menekült van Törökországban, és ez hatalmas kihívást jelent a török állam számára.
 
Victor Ponta mindezt a Perzsa-öböl olajban gazdag országaiba tett látogatókörútja során nyilatkozta. A román kormányfő Szaúd-Arábiát, Katart, Kuvaitot, Egyesült Arab Emírségeket keresi fel, április 30. és május 5. között.
 
A bevándorlás témája Magyarországon is nagy port vert fel a közelmúltban. Orbán Viktor véleménye enyhén szólva eltér román kollégája álláspontjától: a magyar miniszterelnök szerint Európa határait meg kell védeni, akár rendészeti eszközökkel is. A magyar kormány ezért nemzeti konzultációt indított a bevándorlás témakörében.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro