// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Pont azok a termékek drágulnak folyamatosan, amelyeket napi szinten használunk

// HIRDETÉS

Átlagosan 20 százalékkal fizetünk többet egy átlagos bevásárláskor, mint két évvel ezelőtt.

A hagyma, az olaj, a cukor, a vaj és a tej (UHT) drágult a legtöbbet az elmúlt hat hónapban, tehát éppen azok a termékek, amelyeket napi szinten használnak az emberek a konyhában. A versenytanácstól származó adatok alapján mintegy négyezer szupermarket, hipermarket, diszkont áruház és kisbolt árainak alakulását vizsgálták meg, a húsz leggyakrabban vásárolt élelmiszercikkre fókuszálva. Így jutottak arra a következtetésre, hogy a legszembetűnőbb (15-23 százalékos) drágulás a felsorolt produktumok esetében történt.

A koronavírus-járvány kezdetekor tapasztalt vásárlási hisztéria óta a versenytanács fokozottan nyomon követi az alapélelmiszerek árának alakulását: a vállalatoknak időközönként meg kell osztaniuk a hatóságokkal az áradatbázisukat. Ezzel ugyanis a hatóságok szerint meg lehet előzni a tisztességtelen piaci magatartást, konkrétan azt, hogy az üzletek egymással összejátszva, mesterségesen generált hiány előidézésével verjék fel az árakat.

A fogyasztói kosár értéke két év alatt 20 százalékkal nőtt, 2022 augusztusában elérte a 170 lejt. A szomszédos háború kirobbanásától, azaz márciustól számítva 9,2 százalékkal többet kell fizetni az alapvető termékekért.

Sajnos semmi jele annak, hogy féket tudnának szabni az árak elszabadulásának, úgyhogy jó lesz takarékoskodni, amennyire csak lehet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Krónika

Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk

Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről
Krónika

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről

Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro