// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Polgármester halt meg a kórház lépcsőjén, mert nem volt ügyeletes orvos

// HIRDETÉS

Hátha így a politikusok is belátják, hogy a fizetésemelés nem szünteti meg az orvoshiányt.

Közvetlenül azután hunyt el a Botoşani megyei Vornicei község polgármestere, hogy csütörtök délután kilépett Săveni városi kórházából, ahol nem volt ügyeletes orvos. Kollégája, Săveni polgármestere a megyei kórház menedzserének fejét követeli, oda tartozik ugyanis Săveni városi kórháza is.

A községi polgármester, Toader Leampăr mindössze 57 éves volt. Rosszul lett, így került a săveni-i kórházba, ahol épp egyetlen orvos sem tartózkodott, így csak egy asszisztens vizsgálta meg, mondják a helyiek. 

Megnézte a vércukrát, megvizsgálta EKG-val, majd a polgármester távozott, de csak a lépcsőig jutott, ahol elvesztette az eszméletét. A kórházban tartózkodó két asszisztens és az ápoló kihívta a mentőt, a mentősök 50 percig próbálták újraéleszteni Toader Leampărt, sikertelenül – mondta el a Mediafaxnak Elvira Sologon, aki korábban 40 évig dolgozott a kórházban.

A helyiek szerint a kórház soha nem volt olyan gyalázatos állapotban, mint manapság, és mióta megszűnt az orvosi ügyelet, sokan kénytelenek máshova fordulni segítségért. Jelenleg egy belgyógyász jön hetente három nap, és egy gyerekorvos dolgozik még a kórházban, aki épp szabadságát tölti.

A városka polgármestere, Relu Tîrzioru is felháborodott azon, ahogy a Botoşani megyei kórház igazgatója (nem) biztosít ügyeletet Săveni-ben, ezért annak lemondását kéri. Az ő elmondásából derül ki az, hogy a Săveni-ben jóval az erején felül teljesített az a gyerekorvos, aki eddig ügyeletet is biztosított, ezért ment most szabadságra.

Az egész kórházat be akarták zárni korábban, de mivel messze van a legközelebbi egészségügyi intézmény, és az odavezető infrastruktúra is rossz állapotban van, a polgármester kiharcolta, hogy megmaradjon. A kórház ügyeleti szobája július 10-én nyit ki újra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro