A rendőrökkel folytatott párbeszéd mindent visz.
Csodálatos látleletet ad a mindenütt jó ismerősökkel rendelkező, minden szabály alól kibújni, mindent megúszni akaró román ügyeskedők gondolkodásmódjáról az a felvétel, amelyet az aradi közlekedésrendészet munkatársai készítettek egy szabálytalanul közlekedő autós és a rendőrök között lezajlott párbeszédről.
A 62 éves férfi Aradon a forgalommal szemben, a villamosvágányokon haladt hófehér Mercedesével, ám a jelek szerint határozott megrökönyödéssel és felháborodással fogadta, hogy a rendőrök mindezért megállították.
Aztán amikor a személyijét, a jogosítványát és a kocsi papírjait kérték tőle – miután jelezték, hogy szabálytalanul haladt –, egyrészt tenyérbe mászó arroganciával reagált – agresszívan türelemre intette a szabályszerűen eljáró rendőrt –, közölve, hogy nemrég műtötték meg a lábát, ezért hazafelé siet, hogy ledőljön, másrészt esze ágában sem volt odaadni az iratokat, ehelyett elővette a telefonját, és hosszasan kereste benne valakinek a számát.
Ezt annak ellenére folytatta, hogy a rendőrök határozottan felszólították: tegye el a telefont, és adja át az iratokat.
Végül kiderült, miért ragaszkodott a telefonhoz:
A hívás azonban nem a várt eredménnyel járt, a felhívott rendőr ugyanis pontosan azt mondta neki, mint a másik kettő: hogy adja át az iratokat, és beszéljen normális hangnemben.
Ezt követően kelletlenül elővette pénztárcáját, de csak a személyijét volt hajlandó átadni. Amikor a rendőr észrevette, hogy a jogosítványa is nála van, azt is elkérte, ám a férfi ezt megtagadta.
És hogy miért?
Mint elmondta, azért, mert az lejárt.
Majd az is kiderült, hogy az autó iratai sincsenek nála.
Végül abban maradtak, hogy hazamegy, ledől egy kicsit, majd beviszi az iratokat a rendőrségre.
Minden jó, ha a vége jó:
Először is jókora összegű, 2320 lejes bírságot róttak ki rá a forgalommal szemben való haladás, a rendőrök utasításainak figyelmen kívül hagyása és a hiányzó iratok miatt, és 90 napra bevonták a jogosítványát – amely ezek szerint mégis érvényes volt.
Mit is mondjunk? Az ilyen, a képükön igencsak vastag bőrt viselő alakok a jelek szerint nagyon nehezen tűnnek el – de legalább az jó jel, hogy nem minden esetben nekik áll a zászló.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...