// 2024. október 1., kedd // Malvin
Borboly Csaba

Perrel riogatja Borboly az uh.ro újságíróját

Egy három kilométeres, rossz állapotban levő megyei út miatt esett egymásnak Borboly Csaba és Egyed Ufó Zoltán. Előkerültek a régi sérelmek is.

Ezt az aszfaltozást is elsumákolták? címmel közölt a napokban képriportot az Uh.ro udvarhelyi hírportál, melyben Egyed Ufó Zoltán DJ 136 B megyei út Farkaslaka és Székelypálfalva közötti három kilométeres szakaszának siralmas állapotára hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint az utat „meggányolták” az építésnél, az aszfalt széle megsüllyedt, van ahol felpúposodott és szétrepedezett. Az út szélesítésekor leterített aszfaltszőnyeg hajlékony, mert nincs becsületes alapozása – állapítja meg Ufó.

A szélesítést három évvel korábban a Stravia cég végezte el, mely az újságíró szerint nem megfelelő alapanyagokkal dolgozott.

„A Stravia nem egy akármilyen halandó cég, hanem Borboly kiválasztott cége, s nem véletlenül eresztett mély gyökereket (a mély útalap helyett) az ígéretek földjén, Hargita megyében” – írja Ufó. A tavalyi nagy áradás idején súlyosan erodálódott az út, a hatóságok pedig semmit sem tettek, hogy megállítsák a folyamatot. Az útmegerősítési munkálatokkal korábban szintén a Stravia cég volt megbízva. Ufó végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy az útszakasz átadásakor, Borboly Csaba azt ígérte, hogy folytatják az aszfaltozást Firtosváralja és Énlaka irányába, amire végül nem került sor – bizonyára kivárják, hogy ismét kampányidőszak legyen.

A képriportban megfogalmazott vádakra szombaton hevesen reagált Hargita megye tanácselnöke. Honlapján közzé tett írásban Borboly azt állítja, hogy az Egyed Ufó Zoltán által dokumentált úthibák egy része olyan hiba, amelyekért 2015 novemberéig a kivitelező felel. Másrészt pedig azt hangsúlyozta, hogy

a fotókon szereplő útalap-alámosások, illetve a feltüremkedés tulajdonképpen árvízi károsodásnak számítanak.

A politikus emlékeztetett arra, hogy tavaly Tusványos idején nagy károkat okoztak az áradások a térségben, az erre a célra kapott kormánypénzekből pedig nem mindenre futotta. „E károk bemutatása egy olyan cikkben, amelynek a címe, hogy elsumákoltak valakik valamit, azt gondolom, szakmai hiba, ugyanis a tényfeltárás is egy szakma, és egy tényfeltárótól elvárható, hogy tájékozódjon, dokumentálódjon, amikor állít valamit, mert Egyed Ufó nemcsak fotózik, hanem állít is kemény dolgokat, megalapozatlanul, olyan feltételezésekbe bocsátkozik, amelyek megalapozottságuk esetén akár büntetőeljárás kezdeményezéséhez is alapot nyújthatnának.” – írja Borboly.

Azt vágja Ufó fejéhez, hogy a 2012. évi választási kampányban az EMNP megrendelésére ő készítette el a falavattam.ro nevű lejárató oldalt. Szerinte a dolog visszafele sült el, ugyanis a kampány elején még Hargita megyében 20 százalékon álló EMNP-nek sikerült  a választás napjára 10 százalékra lefaragnia magát, köszönhetően Ufó felavatós kampányának. Borboly egyébként egy üveg keresztúri bort ajánlott fel annak az olvasójának, aki először jelzi neki, hogy a felavatós honlap melyik fotójában maradt benne Egyed Ufó Zoltán névjegye. Azzal zárja írását, hogy jelezni fogja Kovács Péternek, hogy

a soron következő Ezüstfenyő RMDSZ-díjat Ufónak adják, ha már ilyen hasznos szereplője volt 2012 tavaszán az RMDSZ Hargita megyei kampányának.

Az adok-kapok hozzászólások formájában folytatódott Borboly honlapján. Ufó azzal érvelt, hogy ha valóban az árvíz miatt süllyedt meg a Stravia által alapozott útszél, akkor a régi útra fektetett aszfaltnak is meg kellett volna süllyednie. Szerinte ez igazolja, hogy a Stravia által épített útnak nem volt rendes alapja. Ami a felavattam.ro-val kapcsolatos vádat illeti Ufó tagadta, hogy köze lenne a gúnyoldalhoz, és azt kérte, hogy a lejáratási kísérlet helyett Borboly inkább javíttassa meg a szóban forgó utat.

Fotó: uh.ro

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro