// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Perrel a nyakadban lettél polgármester? Fizess!

// HIRDETÉS

Ha el is ítélnek, és ezért előrehozott választásokat kell tartani a településeden.

Kifizettetnék az előre hozott választások költségét Romániában az olyan polgármesterekkel, akiket egy bírósági ítélet akadályoz meg mandátumuk kitöltésében – közölte pénteken a Ziare.com hírportál.

Erről négy független képviselő terjesztett törvénytervezetet a szenátus elé, miután a június 5-i önkormányzati választáson számos település élére bűnvádi eljárás alatt álló polgármestert választottak. A törvénytervezet csak azokat az elöljárókat kötelezné a választási költségek megtérítésére, akik ellen 

már jelöltségük idején bűnvádi eljárás volt folyamatban, mégis indultak a választáson.

A jelölteknek ugyanúgy írásos nyilatkozatot kellene adniuk az ellenük folyó esetleges bűnvádi eljárásról, mint ahogy vagyon- és érdeknyilatkozatot kell tenniük, vagy írásba kell adniuk azt, hogy nem voltak a kommunista titkosrendőrség, a Securitate besúgói.

Az elítélt polgármestereknek pártjukkal közösen kellene kifizetni a helyettesítésükre kiírandó választások összes szervezési költségét, a függetleneknek pedig önállóan.

A két hete rendezett, egyfordulós önkormányzati választásokon számos olyan, tisztségben lévő polgármester nyert újabb mandátumot – kevésbé ismert ellenjelöltjeikkel szemben – aki ellen már vádat is emelt, vagy akit már rács mögé is juttatott a korrupcióellenes ügyészség (DNA). 

A választók korrupciós ügyeik ellenére ismét megszavazták 

Brassó, Craiova vagy Marosvásárhely polgármesterét, Nagybányán pedig a börtönből aratott magabiztos győzelmet a tisztségben lévő városvezető, aki egyetlen napig sem kampányolt, mert mindvégig vizsgálati fogságban volt.

A kezdeményezőket azonban főleg az ihlette törvénytervezetük kidolgozására, hogy alig egy héttel a választások után Déva frissen újraválasztott polgármesterét hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelső bíróság. 

A dévaiak annak ellenére bízták ismét Mircia Munteanra a város vezetését, hogy volt már egy korrupcióért kapott négyéves felfüggesztett börtönbüntetése, 2014-ben pedig azért indult újabb eljárás ellene, mert részegen balesetet okozott, megpróbált elmenekülni a helyszínről, majd az egész ország láthatta a hírtelevíziók tudósításaiban, amint a rendőrök előrángatják az út menti bokrok közül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro