// 2026. november 7., szombat // Rezso

Pénzmosás gyanúja miatt nyomoz a brazíliai ügyészség Dragnea ellen, aki mindent tagad (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Egy oknyomozó portál szerint Romániában korrupció útján szerzett vagyonát brazíliai ingatlanokba fektette a PSD elnöke. Ő viszont mindent tagad, és szerinte a PSD-kongresszus miatt melegítették fel a „csorbát”.

Frissítés

Liviu Dragnea cáfolta, hogy pénzmosás gyanújával nyomozás indult volna ellene Brazíliában. Szerinte mindez azért tűnt fel ismét a médiában, mert „nagy a kétségbeesés” a kongresszus előtt. Esetleges brazíliai tulajdonaira vonatkozó kérdésre Dragnea azt felelte, hogy azzal rendelkezik, ami szerepel a vagyonnyilatkozatában, és hogy szeretné, hogy birtoka legyen Miamiban. „Valakinek ott a szomszédja lehetnék” - tette hozzá ironikusan.

Pénzmosás gyanúja miatt nyomoz Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ellen a brazil ügyészség – derítette ki a Rise Project nevű oknyomozó portál.

A közvetlenül a PSD szombati kongresszusára – amelyen több vezető tisztség betöltőjének személyéről is döntenek, de a pártelnöki tisztségéről nem – időzített írásból kiderül: a Rise Project munkatársai a Folha de Sao Paolo című helyi lappal közösen derítettek fényt a nyomozás tényére.

Carlos Wagner Barbosa Guimaraes szövetségi ügyész az újságíróknak megerősítette, hogy vizsgálódnak Dragnea ügyében, és jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy igaz-e a gyanú, miszerint a román politikus

strómanokon keresztül fektette be a Romániában korrupció útján szerzett pénzt brazíliai ingatlanokba.

A Rise Project írásában csak „narancsnak” nevezik a keresett személyeket, mivel a brazíliai portugál szlengben laranja, azaz narancs névvel illetik a strómanokat. Mindez azért vicces, mert Dragnea egyik kedvenc brazíliai bárját a Laranja Mecanica névre „keresztelte” a tulajdonosa a Stanley Kubrick által megfilmesített Anthony Burgess-regény, a Gépnarancs után.

A brazíliai nyomozás azt követően indult, hogy a román legfőbb ügyészség tavaly júliusban a tengeren túli kollégák segítségét kérte az ügy felderítésében. Az ügyben a Ceara állambeli ügyészség jár el.

A gyanúsnak talált, román befektetők tulajdonában levő ingatlanok Cumbucoban, az Atlanti-óceán partján, Brazília délkeleti részében találhatók.

Itt fektetett be előrzsör az a Costel Comana nevű brassói üzletember is, akitől Dragnea állítólag az első egymillió euróját kapta, és aki 2015 febfuárjábaan öngyilkos lett egy Costa Ricában éppen leszállásra készülő repülőgép mosdójában.

A gyanú szerint Dragnea a korrupció útján szerzett pénzeket a Ceara állam fővárosától, Fortalezától harminc kilométerre fekvő Cumbucóban fektette be.

A brazil hatóságok két személyről gyanítják, hogy Dragnea strómanja lehet.

Az egyik Mugurel Gheorghiaş, Dragnea volt egyetemi évfolyamtársa, aki a Teleorman megyei TelDrum útépítő cég főrészvényese volt. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint a TelDrum valójában Dragnea személyes érdekeltségébe tartozott, még abban az időszakban, aamikor ő volt a megyei önkormányzat elnöke.

Gheorghiaş céget alapított Brazíliában, és ezen keresztül vásárolt teniszpályával és medencével is rendelkező luxusvillát az óceán partján. A villában Dragnea többször vendégeskedett más romániai személyekkel együtt.

A másik feltételezett stróman Cauby Cursino Campos Junior, egy volt helyi taxisofőr, aki a román befektetőkkel kötött üzletek nyomán tett szert vagyonra. Az ő aláírása szerepel az összes, Gheorghiaş és Comana által végrehajtott brazíliai tranzakció iratain. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro