// 2026. július 23., csütörtök // Lenke
vegyesen

Pénteki hírmix: Kelemen Hunor megtette a nagy bejelentést, meglépett egy korrupt politikus, ömlik a szemét

// HIRDETÉS

Vajon mit jelenthetett be az RMDSZ jelenlegi elnöke?

Kelemen Hunor továbbra is az RMDSZ elnöke akar lenni

Pénteki Facebook-bejegyzésében jelentette be Kelemen Hunor, hogy az RMDSZ áprilisi tisztújító kongresszusán ismét elindul a szövetségi elnöki székért folyó versenyben.

Kelemen úgy fogalmazott:

„A szövetségi elnöki munka folytatása mellett döntöttem, mert a legjobb tudásommal, tapasztalatommal és erőmmel akarok dolgozni a magyarokért és szülőföldünkért.”

A döntést először jelentette be nyilvánosan az RMDSZ jelenlegi elnöke, de némiképp borítékolható volt.

Újabb börtönre ítélt politikus lépett le az országból

Ionel Arsene, a Neamț megyei tanács volt elnöke pénteken tudta meg, hogy 6 évet és 8 hónapot a hűvösön kell töltenie. A vád ellene befolyással való üzérkedés volt, 2013-ban ugyanis pénzt fogadott el azért, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) élén elintézze valaki politikai riválisát. A másodfokú, jogerős ítéletet a brassói fellebbviteli bíróság hozta meg, és még így is jobban járt, mint az elsőfokú ítélettel, ami szerint több mint 8 év börtön várt volna rá. Ionel Arsene azonban sajtóértesülések szerint elszelelt az országból az ítélet kihirdetése előtt, így várhatóan körözést adnak ki ellene.

Már megint egy rakás szemetet akartak becsempészni az országba

A határőrség pénteki közleménye szerint a munkatársaik az elmúlt 24 órában négy, összesen több mint 33 tonna szeméttel megrakott teherautót tartóztattak fel. A szállítmány használt ruházatból és lábbelikből, takarókból és matracokból álló hulladékból állt, és hollandiai, illetve olaszországi kereskedelmi társaságoktól érkeztek. Ám a környezetvédelmi őrség és a határőrök úgy találták, hogy a szállítmányok illegálisak, így visszaküldték őket a feladónak. Aminek a négy román kamionsofőr örült a legkevésbé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.