Az úzvölgyi katonatemetőben eltávolították az illegális betonkereszteket, de Mihai Tîrnoveanuék tesznek a helyükbe százötvenet. Egy ügyvédnő fegyvert adott 7 és 10 éves gyereke kezébe, egy belgiumi kisvárosban pedig részeg romániai idénymunkások balhéznak.
Alig egy héttel azután, hogy eltávolították a 2019-ben illegálisan felállított betonkereszteket az úzvölgyi katonatemetőből, máris itt az újabb cirkusz. Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja elnevezésű nacionalista román szervezet vezetője a Facebookon bejelentette: egy sepsiszentgyörgyi műhelyben elkészült az a 150 fakereszt, amelyek a szervezet tagjai és szimpatizánsai szombaton 14 órakor felállítanak a katonatemetőben, az eltávolítottak helyére.
A betonkereszteket négy évvel ezelőtt állították fel, miután Dormánfalva önkormányzata egyoldalúan saját vagyonává nyilvánította a Hargita és Bákó megye határán fekvő temetőt. A román parcella felszentelése 2019. június elején történt, incidensek kíséretében: a meghirdetett eseményre érkező több ezer román résztvevő erőszakkal behatolt a temetőbe, áttörve a székelyek élőláncát. Nem sokkal ezután hivatalosan tisztázódott, hogy a 149 román katona, akinek emléket kívántak állítani, nem is a temetőben nyugszik.
Az ügyet jogi útra terelte Csíkszentmárton polgármesteri hivatala, a pert pedig meg is nyerték. Így a betonkereszteket idén június végén eltávolították, feltehetőleg a pert elvesztő dormánfalvi önkormányzat megbízásából.
Mihai Tîrnoveanu most azonban ismét a temetőbe hívta követőit, hogy csak azért is kereszteket állítsanak, ezúttal fából, szám szerint 150-et.
Pár napja a Hargita megyei tanács közölte, hogy megállapodtak Bákó megye vezetésével és a védelmi minisztériummal, hogy kegyeleti helyet biztosítanak az első világháborúban az Úzvölgyében harcoló minden nemzet számára. Tîrnoveanu szerint most felállítják a kereszteket a román hősök emlékére, és csak utólag kérnek ehhez hivatalos engedélyt. Követeli továbbá, hogy a védelmi minisztérium vegye tudomásul a keresztek felállítását és ismerje el hivatalosan a temető román parcelláját.
Őrizetbe vettek egy Prahova megyei ügyvédnőt, aki légfegyvereket vásárolt 7 és 10 éves gyerekeinek. Az engedélyköteles, de illegálisan tartott fegyverekkel a nagyobbik fiú naponta lövöldözött madarakra – közölte a ploiești táblabíróság ügyészsége.
A vizsgálat során megállapították, hogy az ügyvédnő az eMAG felületén, egy lengyelországi forgalmazótól vásárolt egy sűrített levegővel és 4,5 mm-es lövedékekkel működő fegyvert, amelyet februárban vett át egy futárcégtől. Az ügyészek szerint a fegyver illegálisan hozták be az országba, a nő pedig fél évig törvénytelenül, azaz engedély nélkül birtokolta.
Az ügyvédnő lakásán tartott házkutatás során a hatóságok találtak még három légfegyvert a hozzájuk való lövedékekkel együtt. Kiderült, hogy a nő a gyerekeinek vásárolta a négy lőfegyvert. A tíz éves fia naponta használta a fegyvereket, madarakra lődözött velük.
A nő ellen büntetőjogi eljárás indult csempészet és illegális fegyvertartás miatt.
A 12 ezres lakosú Rijkevorsel vezetése betiltotta a köztéri alkoholfogyasztást, miután megelégelte a belgiumi kisvárosban dolgozó részeg romániai vendégmunkások randalírozásait. A városban eddig is tilos volt éjszaka közterületen szeszes italt fogyasztani, most ezt napközben sem lehet megtenni.
A városvezetés azt mondja: meg akarják előzni, hogy a helyzet kezelhetetlenné váljon az utcákon randalírozó, vandálkodó, a helybélieket sértegető és bántalmazó romániai idénymunkások miatt. A város polgármestere szerint a lakosság rengeteg panaszt tett a vendégmunkások italozós balhéi miatt. A következőkben pénzbírság jár a nyilvános alkoholfogyasztásért.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.