// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Pénteken nagy csinnadrattával Iohannis is beoltatja magát a vírus ellen (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Nem akart az orvosok elé tolakodni, de már a második fázis első napján beadatja a vakcinát.

Az év első elnöki sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis elmondta, hogy 2021 mennyire fontos az ország jövője szempontjából. Két feladat van: megállítani a járványt, és felpofozni az elalélt gazdaságot: bevezetni a beígért reformokat. Utóbbiban EU-s forrásokra, és gazdaságélénkítő állami beruházásokra is szükség lesz.

Az új kormány tagjaival is egyetértettek a reformok szükségességéről.

Nem győzte hangsúlyozni, hogy a járvány megállításának egyetlen módját az oltási kampány sikerében látja, és bár az első körben sem ő, sem a miniszterelnök nem akart előretolakodni, meghagyva az elsőbbséget a kórházi személyzetnek, pénteken (január 15-én) ő is beoltatja magát, hogy jó példával járjon elől.

Emlékeztetett, hogy az oltás nem kötelező, de arra is emlékeztetett, hogy a megszorító intézkedések érvényben maradnak, amíg a hazai társadalom elég nagy arányban be nem oltatja magát (reméli, hogy ez nyárra megtörténik).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro