// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Parfüm, sör, joghurt, banán – pár példa arra, miket vettek az adófizetők pénzén a közalkalmazottak

// HIRDETÉS

Egyetlen év alatt 268 millió lejt vertek el illegálisan vagy legálisan, de teljesen haszontalan dolgokra.

Lehet, hogy a tisztelt olvasók már unják, hogy ezen a témán lovagolunk, de egyszerűen hihetetlen milyen felelőtlenséggel kezelik az adófizetők pénzét a közhivatalokban. A számvevőszék az utóbbi időben 3 620 közintézményt világított át, és olyan súlyos visszaéléseket talált, hogy már kifogytunk a jelzőkből a felháborító körülmények kifejezésére. Arról már beszámoltunk, hogy a mezőgazdasági, a kulturális és a turisztikai minisztériumoknál milyen rendellenességeket találtak, most egy összesítésben foglalta össze a számvevőszék az ország közhivatalaiban végzett pénzügyi átvilágítások során tapasztalt legnagyobb herdálásokat.

A 2018-as költségek elszámolásából kiderült: 268 millió lejre tehető az az összeg, amit illegálisan költöttek el. Ebben benne vannak a túlfizetett sztájlisztok, sofőrök, az alaptalanul osztogatott prémiumok, de a sarki boltban vásárolt joghurt és banán is. A számvevőszék 39 esetben kezdeményezett büntetőeljárást olyan közalkalmazottak ellen, akiknél felmerült a gyanú, hogy dokumentumokat hamisítottak, fiktív kifizetéseket generáltak, a törvény által megengedettnél nagyobb összegeket vettek ki egy közintézmény kasszájából, amit saját célra használtak fel.

Például a bukaresti informatikai kutatóintézetnél 2,3 millió lejt költöttek el a vezetőség, a főkönyvelő és pár alkalmazott fizetésének megemelésére. A számvevőszék jelentéséből még az alkalmazottak étrendjét is megtudjuk, ugyanis a parfümök mellett szeszes italt, pizzát, perecet, banánt, joghurtot, sört vásároltak napi szinten.

Az adóhivatalnál (ANAF) más jellegű rendellenességeket találtak. A számvevőszék szerint az állam jelentős bevételektől esett el csak azért, mert az adóhivatal bizonyos esetekben becsukta a szemét, amikor egyes adóalanyok (feltételezzük, hogy nem egyszerű magánszemélyekről van szó) nem nyújtottak be teljes adóbevallást. Az ANAF akkor sem lépett, amikor bejelentések érkeztek hozzá adócsalásról.

A pofátlanság csúcsait döntögette az Országos Energiaszabályozó Hatóság is, mely egyetlen év alatt személyenként 384 órát számolt el túlóraként, úgy, hogy a törvény ezt nem is teszi lehetővé. Ráadásul egy egyszerű matematikai művelettel ki lehet számolni, hogy a szabadnapokat és a hétvégéket leszámítva mindegyik alkalmazottnak napi két órát kellett volna túlóráznia ahhoz, hogy kijöjjön a 384 óra, ami abszurd. Ehhez képest 6,5 millió lejt elszámoltak rá.

Másik példa a totális felelőtlenségre: az Infrastruktúrát Kezelő Országos Vállalatnál (CNAIR) azért fizettek 2,2 millió lejt ki, mert „elfelejtettek” megtéríteni egy számlát Brassó körgyűrűjének építtetőjének. A vállalat számláit éppen ezért zárolták és végrehajtási eljárást indítottak ellenük. Csak a büntetőkamat 1,8 millió lejbe került. De van még ennél cifrább is: a számvevőszék jelentéséből kiderül, hogy a kormány főtitkárságán két olyan alkalmazottat is fizettek, akik az ég világon semmilyen munkát nem végeztek, és a nagy büdös semmiért 217 ezer lejt kaptak.

A végére hagytuk a legviccesebbet a belügyminisztérium 2018 decemberében megbízott egy céget, hogy alakítson ki a hivatal épülete előtt egy zöldövezetet, ezzel akartak ugyanis jó benyomást kelteni a román EU-elnökség idején idelátogató külföldi vendégekben. A beruházás igazi pénzkidobásnak bizonyult, ugyanis a kivitelező cég olyan növényeket ültetett, melyek nem bírták a fővárosi klímát, így alig járt le a fél év, és az egész zöldövezet kiszáradt.

Eddig is tudtuk, hogy az állam nem gazdálkodik valami jól az adófizetők pénzéből. Ezek után már nem is tudjuk, mit gondoljunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro