Nemcsak a Colectiv-tragédia ítélethozatalát húzzák-halasszák pofátlan módon, a hígított kórházi fertőtlenítőszerek pere sem halad.
Két, egymást érintő fontos ügyben is halasztott a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság a keddi nap folyamán: ötödik alkalommal napolták el a Colectiv-ügy ítélethirdetését, ugyanabban az épületben, pár teremmel odébb a hígított kórházi fertőtlenítőszerek botrányát okozó Hexi Pharma ügyével sem sikerült haladni, pedig már
A tárgyalás ezúttal mindössze öt perces volt, mivel a könyvelés ellenőrzésével megbízott szakértők sokadjára is azzal álltak elő, hogy nem volt idejük befejezni a munkát. A bíróság ezúttal megelégelte az időhúzást, és megbüntette őket. A vizsgálatot még 2020 decemberében rendelték el, gyakorlatilag azt kellene a pénzügyi kimutatások alapján megállapítani, hogy miként hígította az aktív hatóanyagokat a Hexi Pharma. A bíróság egyébként
A Hexi Pharma ellen 2017 márciusában emeltek vádat: a román fertőtlenítőszerek piacának mintegy 20 százalékát uraló céget azzal vádolták, hogy 2010 és 2016 között 340 kórház vezetőségét tévesztette meg, hamisított fertőtlenítőszereket adva el nekik. A hétszeresen felhígított szert a piaci árhoz képest tízszer drágábban értékesítették. Érdekesség, hogy a vállalkozás sikere mögött a bukaresti sajtó mindvégig a belföldi hírszerzést sejtette. Az első váratlan fordulat az volt, hogy a Hexi Pharma tulajdonosa, Dan Condrea 2016 májusában öngyilkos lett. Ugyanabban az időszakban az akkori egészségügyi miniszter távozásra kényszerült a botrány miatt.
A Colectiv tragédiája úgy kapcsolódik a történethez, hogy
súlyos fertőzéseket szedve össze. Első fokon Flori Dinu vezérigazgatót háromévi, Mihai Leva termelési vezetőt pedig 3 év és 8 hónap szabadságvesztésre ítélték. Emellett a céget 2,6 millió lej bírság kifizetésére kötelezték, egyúttal a Hexi Pharma felszámolását is elrendelte a törvényszék. A cég 120 kórháznak és mentőszolgálati csapatnak kellen kártérítést fizetnie, összesen 16 millió euró értékben.
A vádlottak fellebbeztek az ítélet ellen, a bírói testület pedig újabb szakértői vizsgálatot kért. 2020 novembere óta szemrebbenés nélkül halogatják a vizsgálat befejezését, ami már olyan kínos, hogy az ügyvédek is nevetgélnek rajta – derül ki a keddi tárgyalásról szóló sajtóbeszámolóból.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.