// 2025. május 7., szerda // Gizella

Ma még nem volt dühös? Megint elnapolták a Colectiv-ügy ítélethirdetését

// HIRDETÉS

Ez már a 4. halasztás az egyre kínosabbá váló ügyben.

Pénteken a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság negyedik alkalommal is képes volt elnapolni a Colectiv-ügy végleges ítéleteinek kihirdetését. Az új dátum május 3.

Több mint öt évnyi pereskedés után tehát a több mint 60 halálos áldozatot követelő klubtragédia ügyében még mindig nem vonják felelősségre a felelősöket, köztük Cristian Popescu-Piedonét, Bukarest 4. kerületének akkori, az 5. kerület jelenlegi (!) polgármesterét, aki 8 év, 6 hónap börtönbüntetést kapna hivatali visszaélés miatt az elsőfokú ítélet szerint.

A legutóbbi halasztáskor, március 3-ikán is az ügy komplexitására hivatkoztak, és nagyjából ugyanaz az indok most is.

A per egyébként még 2021. december 21-ikén lezárult, azóta 115 nap telt el, a büntetőtörvénykönyv ráadásul előírja, hogy a végleges ítéletnek a tárgyalások befejezése után maximum 120 napon belül meg kell születnie, a bíróság mégis tovább halasztott.

A halálos áldozatok mellett mintegy 150 ember szenvedett a 6 és fél évvel ezelőtti tragédiában maradandó testi-lelki sérüléseket. Megérdemelnék, hogy a hivatal ne packázzon tovább velük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Fordulat: Nicușor Dan átvette a második helyet Antonescutól, ő juthat a második fordulóba Simion mellett
Krónika

Fordulat: Nicușor Dan átvette a második helyet Antonescutól, ő juthat a második fordulóba Simion mellett

Magabiztosan, mintegy 20 százalékkal vezet George Simion, a szélsőséges, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok többségének feldolgozása után.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára
Székelyhon

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára

Életét vesztette egy fiatal, húszéves sofőr, egy kiskorú utas pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal gyakorlatilag felcsavarodtak egy fára hétfőn este Bákó és Vaslui megye határánál.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
Krónika

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
Székelyhon

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Megnyugodhatunk: Románia hétféle drónt fog gyártani…
2025. április 30., szerda

Megnyugodhatunk: Románia hétféle drónt fog gyártani…

… az egyik államelnök-jelölt olyan kérdést tett fel a televíziós vitán, hogy szinte leszakadt tőle a plafon… és a karhatalom lerohanta a brassói tömegközlekedési vállalatot, nem utazási céllal.