// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Panaszkodni? Azt szabad a székelyeknek

// HIRDETÉS

Mondja az amerikai nagykövet, Hans Klemm. Szentgyörgyön találkozott politikai és egyházi vezetőkkel.

Az Egyesült Államok támogatja a székelyföldieknek azt a jogát, hogy akár petíciókban, akár tömegmegmozdulásokon hangot adjanak elégedetlenségüknek – jelentette ki Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete kedden, a kétnapos székelyföldi látogatása végén tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. 

Hans Klemm elmondta, országa a biztonságot, a demokráciát és a jólétet kívánja elősegíteni Romániában. Hozzátette: a demokrácia megerősítésén a korrupcióellenes harcot, de a kisebbségi jogok, a vallásszabadság, a szólás- és sajtószabadság tiszteletben tartását is értik. A nagykövet úgy vélte: Románia mind a biztonság, mind a jólét, mind pedig a demokrácia terén jó úton halad, de ez nem jelenti azt, hogy az ország gondjai meg lennének oldva. 

A kisebbségek gondjait és a fiatalok otthon tartásának a kérdését is Románia előtt álló kihívásnak tekintette. 

A nagykövet reményét fejezte ki, hogy a romániai választók a decemberi parlamenti választásokon úgy szavaznak majd, hogy szavazatukkal az országot a fejlődés útján tartsák. A nagykövet elmondta: a kétnapos látogatása jó alkalom volt arra, hogy megismerkedjék Székelyföld természeti szépségeivel, az itt élő emberek szociális, kulturális, gazdasági helyzetével és a székely megyék elöljáróival. Elismerően szólt az elöljárókkal folytatott lelkes és informatív beszélgetésekről. 

A sepsiszentgyörgyi megbeszélések után Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta: nem panaszkodni akartak a nagykövetnek, hanem partnert kerestek a székelyföldi problémák megoldásához. Elmondta: tájékoztatták a nagykövetet arról, hogy a NATO- és az EU-csatlakozás időszakában tett kedvező lépések után kedvezőtlen folyamatok indultak be Romániában: „a jogokat megpróbálják visszavonni, a visszaszolgáltatás helyett államosítás, a decentralizáció helyett recentralizáció folyik”. 

Tamás Sándor arról is tájékoztatta a nagykövetet, hogy a román hatóságok szerinte kettős mércét alkalmaznak: 

a román többségű régiókban támogatják, a Székelyföldön viszont tiltják a helyi szimbólumok használatát. 

Hozzátette: a magyarság is biztonságot, jólétet és demokráciát akar Romániában, és Dél-Tirol példájával bizonyította, hogy a területi autonómia, a többség és a kisebbség megegyezése mindhárom cél elérését elősegíti.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta: arról tájékoztatta a nagykövetet, hogy a restitúció elakadása nemcsak a tulajdonhoz való jogot, de a vallásszabadságot is sérti. A református egyház ugyanis nemcsak a templomban, hanem az egykor államosított és vissza nem szolgáltatott iskoláiban és szociális intézményeiben is szolgálni kívánja a híveit. 

Kató Béla, Tamás Sándor, Hans Klemm és Antal Árpád | Fotók: Kiss Gábor

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: azt sérelmezte a Hans Klemm-mel folytatott beszélgetésen, hogy az Egyesült Államok a Romániával fennálló stratégiai partnersége részeként lemondott arról, hogy számon kérje Bukaresten az erdélyi magyarok jogainak a betartását és bővítését.

„Úgy értelmezik-e a demokráciát, hogy ha három farkas és egy bárány találkozik, akkor demokratikus szavazattal eldöntik azt, hogy mit fognak vacsorázni?”

– idézte fel a hasonlatot a polgármester, amellyel a romániai magyarság helyzetét próbálta érzékeltetni. 

Antal Árpád a Székelyföldet egy román többségű régióba beolvasztó bukaresti régiósítási tervről elmondta: ez olyan ügy, amelyben nincs kompromisszum. „Ahogy szembeszálltunk Ceaușescuval, amikor be akarta olvasztani Kovászna megyét, ahogy szembeszálltunk Băsescuval, ahogy szembeszálltunk Dragneával, szembe fogunk szállni bárkivel, merthogy vannak olyan ügyek, amelyekben nem tudunk és nem fogunk kompromisszumot kötni” – idézte a nagykövetnek kifejtett álláspontját Antal Árpád.

Mindeközben Bukarestben

épp közleményt adott ki a külügyminisztérium annak örömére, hogy épp öt éve írták alá az amerikai-román stratégiai partnerséget. Két hét múlva pedig Washingtonban tartják a közös Task Force éves megbeszélését, amelyen a külügyminisztérium fajsúlyos párbeszédre, az öt év alatt elért eredmények számbavételére számít, valamint a következő év közös céljainak megállapítására.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Székelyhon

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

// még több főtér.ro