// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Ötven migráns próbálta lócsontnak álcázni magát egy kamionban, de a határőröket nem tévesztették meg

// HIRDETÉS

Arad megyéből jelentették a nem mindennapi fogást.

Bár az utóbbi években a határőrök hozzászoktak ahhoz, hogy alaposan átkutassák a teherautókat, mivel bármikor olyan potyautasokra bukkanhatnak, akik a jobb élet reményében illegálisan szeretnének Nyugat-Európába jutni a magyar-román határon keresztül, az, amit szerdán találtak, talán még a sokat látott román határrendészek számára is meglepetésként hatott.

A hajnali órákban egy Romániában bejegyzett, román állampolgárságú sofőr vezette hűtőkamion gördült be a nagylaki határátkelőre.

A rakomány eleve nem nevezhető szokványosnak: a kísérő papírok szerint lócsontot szállított feldolgozásra Olaszországba.

A határrendészek úgy döntöttek, tüzetesebben is átvizsgálják a rakományt, és ekkor jött a meglepetés: a raktérben ötven, afrikai és ázsiai származású illegális bevándorlóra bukkantak, akik természetesen Nyugat-Európába igyekeztek, hogy ott próbáljanak szerencsét.

A szerencse azonban már jóval az úti cél előtt elhagyta őket: természetesen mindannyiukat őrizetbe vették, és előállították őket kihallgatásra, hogy aztán menekültszállásokra kerüljenek.

És hogy mire kellhet az olaszoknak a lócsont?

Nos a ló patájából ragasztó, csontjaiból szerszámok készíthetők. Csontjából, porcából enyvet is főznek.

És ami a legfontosabb: az olasz konyhában hagyományosan a ló kihegyezett lábszárcsontjával (spinto) tesztelik, hogy a sonka kész-e.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro