// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Orvvadászokra vadászó egyenruhások, sofőr nélkül maradt kisbusz, rendőrt akart kirabolni egy fenesi fiatal

// HIRDETÉS

Összefoglalónkból az is kiderül, milyen időjárás lesz az újabb hosszú hétvégén. Itt a napi hírmix.

Ezért nem érdemes betörni egy rendőr házába

Nagyon benézte az egyik célpontját egy 16 éves srác, akit épp ma vett őrizetbe a szászfenesi (Kolozs megye) rendőrség lopás miatt. Mint kiderült, a fiatalember pénteken hajnalban egy családi ház garázsába tört be, ahonnan két vagány láncfűrészt próbált ellopni. És itt jön a csavar a történetben: hősünk ott cseszte el a dolgot, hogy – mint kiderült – egy rutinos helyi rendőrhöz tört be, aki épp otthon tartózkodott és fülön is csípte a látogatót, majd kihívta a kollégáit. Kiderült aztán az is, hogy a 16 éves helybéli nem ma kezdte a tolvajlást: egy nappal korábban egy mobiltelefont is ellopott az egyik helyi kávézó teraszáról, aztán több doboz cigit is zsebre vágott egy kisboltban. Csak hát a rövid karrierje máris megbicsaklott.

Kedves utasaink, az önöket szállító jármű sofőr nélkül marad

Sofőr nélkül marad egy olaszországi autósztrádán egy román állampolgárokat szállító kisbusz, miután a rendőrök megbilincselték és őrizetbe vették a volánnál ülő 31 éves fiatalembert. A járművet egy rutinellenőrzés során állították meg Gorizia környékén, mivel szemet szúrt a rendőröknek, hogy a kisbusz a megengedettnél több utast szállít. Ekkor derült ki, hogy a sofőr nevére korábban nemzetközi körözést bocsátottak ki, miután több bűncselekményt is elkövetett Romániában, egészen pontosan 2 év és 2 hónap letöltendőre ítélték, mivel jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul részegen. A férfinak nem volt kedve rácsok mögé vonulni, és úgy döntött, hogy elhagyja az országot. Csütörtök óta azonban a goriziai rendőrség vendégszeretetét élvezi.

Orvvadászokra vadászott a rendőrség

Az országos rendőr-főkapitányság pénteken dicsekedte el az orvvadászokra vadászó, tavaly szeptembertől idén februárig tartó akciójának az eredményeit. Eszerint az egyenruhások 765 fegyverekkel, robbanóanyagokkal és veszélyes anyagokkal kapcsolatos bűncselekményt lepleztek le, és több mint 400 fegyvert, több mint 13 000 lőszert, 5386 kilogramm vadhúst és 197 trófeát foglalt le az országos akció során. Ezek kapcsán 566 személy ellen indult büntetőeljárás, és begyűjtöttek 670 689 lej értékű bírságot.

Nem lesz jó idő az újabb hosszú hétvégén sem

Hűvös, esős hosszú hétvégére lehet számítani az ortodox húsvét ideje alatt is – közölte pénteken az országos meteorológiai szolgálat. Északon, nyugaton és az ország középső régióiban viharokra számíthatunk, szombatra virradóan pedig Erdély keleti részén lesz a leghidegebb az egész országban, mínusz 1 fok körüli hőmérsékletre lehet számítani. Vasárnap, hétfőn és kedden is instabil marad az idő, a sokévi átlagnak megfelelő hőmérsékleti értékekkel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro