Törökországba készül nyaralni? Elegendő, ha felmutatja személyi igazolványát a határon. Ismeretlen eredetű szennyezés miatt pusztulhatnak a halak a Szalka-völgyében.
A parlamenti verekedés veretes hagyományaival rendelkező országokban nem bírna nagy hírértékkel két politikusnak a tettlegességig fajuló konfliktusa. A román politikai és parlamenti életre jellemző a heves, sokszor verbális agresszióba torkolló vita, de néhány kivételtől eltekintve nem túl gyakran adtak okot a politikusaink arra, hogy röhögőgörcsöt kapjunk az olyan produkciókon, mint ami egy hónapja zajlott le a grúz parlamentben, ahol verekedés tört ki a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslat vitája közben.
Egészen mostanáig megvoltunk az ilyen történések nélkül, de aztán két exminiszter úgy döntött, ideje behozni a lemaradást. Az egész úgy kezdődött, hogy a PNL-s Florin Roman képviselő, aki 2021-ben kutatási miniszterként is tevékenykedett, majd belebukott a plágiumbotrányába, az orra alá dörgölte a Nemzeti Liberális Pártból tavaly távozó Dan Vîlceanunak, szabálysértést követett el azzal, hogy a PNL padsoraiban ül.
- számolt be plasztikus részletességgel a megnyakászásáról a politikus.
A Facebookon - hol máshol - hangsúlyozta: esze ágában sem volt visszaütni, mert tiszteletben tartja a parlamenti képviselői mandátumot. A kamerafelvételek alapján kérelmet nyújt be, hogy a pártonkívüli képviselőt, szavai szerint az “ADU (Egyesült Jobboldali Szövetség) egyik barátját” bántalmazás miatt szankcionálják. Továbbá büntetőfeljelentést tesz az általa huligánnak nevezett képviselő ellen.
Az összetűzés után készült felvételeken az látszik, hogy Roman egy zsebkendőt szorít a sebhelyes orrához.
A korábban a közlekedési, majd pénzügyminisztériumot és az európai beruházásokért felelős tálcát is irányító Dan Vîlceanu tagadja, hogy tettlegességre került volna sor.
- mondta a politikus, aki híven ápolja a párttagságok könnyed váltásának hagyományát, hisz karrierjét a PSD-ben kezdte, onnan a Demokrata Liberális Párt csábította magához, majd a PNL jelentette egyelőre a végállomást, mivel jelenleg a független képviselői léttel ismerkedik.
A képviselőház állandó bürója nem tétovázott, a maximálisan kiszabható büntetést kérte Vîlceanura. E szerinte a politikus hat hónapig 50 százalékkal kevesebb fizetést tehet zsebre, és három hónapig 10 másodpercre korlátozzák a felszólalási idejét a plénumban. A képviselőház jogi bizottsága jóváhagyta a kérést.
Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírt kedden egy rendeletet, amely szerint a turisztikai célból Törökországba utazó román állampolgárok személyi igazolvánnyal is beléphetnek az országba.
A törökországi hivatalos közlönyben közzétett elnöki rendelet szerint a turisztikai céllal Törökországba utazó vagy átutazóban levő román állampolgárok mentesülnek a vízumkötelezettség alól, ha ott tartózkodásuk nem haladja meg a 90 napot. A romániaiak személyi igazolványukkal utazhatnak be az országba.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden Recep Tayyip Erdogan meghívására Ankarában tartózkodik hivatalos látogatáson.
Haltetemek százai lebegnek a dési Szalka-patakban - számoltak be a városlakók, akik értesítették a vízügyi hatóságot, amely mobillaboratóriummal szállt ki a helyszínre. A szakemberek vízmintákat vettek, a vizsgálatok eredményeire néhány napig még várni kell.
A halpusztulás oka egyelőre nem ismert, de a helyiek szerint a Slatina utca környékén, a Torok fürdő irányából sós víz szivároghat a patakba. A strandon jelenleg helyreállítási munkálatok zajlanak, miután a part egy kisebb része beomlott.
A probléma elhárításához csökkenteni kellett a vízszintet. Egyelőre nem világos, hogy a Torokról eljuthatott-e a sós víz a Szalka-völgybe, de a laboratóriumi vizsgálatok várhatóan fényt derítenek a szennyezés pontos okára.
Tavaly építkezési hulladékkal szennyezték a Szalka-völgyet. A laboratóriumi vizsgálatok akkor megállapították, hogy mész, cement és vakolat került a vízfolyásba a város csapadékelvezető-hálózatán keresztül.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.