// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Őrizetbe vettek nyolc rendőrt, amiért megkínoztak két járókelőt, aki beszólt nekik, mert nem viseltek maszkot

// HIRDETÉS

Enyhén szólva is visszaéltek a hatalmukkal. De most elszámoltatják őket.

Elképesztő esetről számolt be a bukaresti törvényszéki ügyészség: szerdán este büntetőeljárást indítottak kilenc rendőr ellen, nyolcukat pedig őrizetbe is vették, miután kiderült, hogy gyakorlatilag elraboltak két fiatalt, aki arra figyelmeztette őket, hogy nem viselnek maszkot, sőt egyiküket brutálisan meg is verték.

Az eset még tavaly szeptember elején történt. A rendőröket a forgalom éjszakai ellenőrzésére vezényelték ki az egyik bukaresti utcára. És mint kiderült, nem viseltek maszkot. Éjjel két óra előtt két fiatal járt arra, és számon kérte rajtuk a maszk hiányát.

A rend őreit a jelek szerint alaposan felbosszantotta a polgári öntudat ilyetén megnyilvánulása, és felháborodásuknak tettlegesen is jelét adták.

Az egyik fiatalembert heten közrefogták, megbilincselték, rendőrségi furgonnal egy Bukarest melletti elhagyatott telekre vitték, majd öten közülük gumibottal módszeresen verni kezdték a feje búbjától a talpáig. Az ügyészségi közlemény szerint egyikük emellett megalázó bánásmódnak is alávetette, de nem pontosítják, hogyan.

A rendőrök alaposak voltak: mintegy fél órán keresztül verték áldozatukat, majd egyszerűen ott hagyták a verés helyszínén.

A hét rendőr közül kettő mindvégig passzívan asszisztált a kollégái által elkövetett erőszakos cselekményekhez.

A másik fiatalt szintén megbilincselték, beültették egy járőrkocsi hátsó ülésére két, ott tárolt kerékfelnire, majd egy elhagyatott utcára vitték.

Neki nagyobb szerencséje volt, mint társának: nem verték meg, csupán ott hagyták az utcán.

A rendőrök ellen az ügyészség mellett a belügy korrupcióellenes hatósága is nyomoz.

Lucian Bode belügyminiszter szerdán este úgy kommentálta az ügyet: ha a rendőrök szerint a feladatuk teljesítése ezt jelenti, akkor viselniük kell tettük jogi következményeit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro