// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Őrizetbe vették Németországban Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt

// HIRDETÉS

Európai elfogatóparancsot adtak ki ellene pénteken Madridban.

Németországban, a dán határ átlépése után vették őrizetbe vasárnap Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt – közölte a politikus ügyvédje, Jaume Alonso-Cuevillas.

Puigdemont és volt kormányának külföldön levő négy tagja ellen pénteken adott ki ismét európai elfogatóparancsot a spanyol legfelsőbb bíróság. A politikus pénteken Finnországban tartózkodott, de még aznap sikerült kiutaznia az országból és megpróbált visszajutni Belgiumba.

Pablo Llarena bíró azután határozott erről, hogy vádat emelt a politikusok ellen lázadás, illetve közpénzek hűtlen kezelése miatt a tavaly október 1-én alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása következményeként.

Carles Puigdemont október végén, leváltását követően hagyta el Spanyolországot, azóta is Belgiumban tartózkodik önkéntes száműzetésben, és többször kifejtette, hogy szerinte nem részesülne igazságos bírósági eljárásban Spanyolországban.

Vele együtt Belgiumban tartózkodik volt kormányának három tagja Toni Comín, Meritxell Serret és Lluís Puig, míg Clara Ponsatí volt oktatási tanácsos Skóciában van, ahol a St. Andrews Egyetemen vállalt állást.

A politikusok ellen először a spanyol központi büntetőbíróság adott ki európai elfogató parancsot még november elején, ennek nyomán Belgiumban elindult az ehhez kapcsolódó bírósági eljárás.

Ám mielőtt ez véget ért, és a belga hatóságok döntöttek volna arról, hogy kiadják-e a katalán politikusokat, az ügy Spanyolországban átkerült a legfelsőbb bíróságra, amely visszavonta az európai elfogatóparancsot az eljárások egységesítésére hivatkozva.

A politikusok ekkor még olyan bűncselekmények gyanúsítottjai is voltak, amelyek miatt végül nem emeltek vádat ellenük.

A most kiadott európai elfogatóparancs vonatkozik Marta Rovirára is, a függetlenségi Katalán köztársasági Baloldal (ERC) nevű párt főtitkárára, aki nem jelent meg pénteken a bíróságon, hanem levélben közölte, hogy elhagyta az országot. Sajtóinformációk szerint Svájcba utazott.

A legfelsőbb bíróság lázadás miatt emelt vádat ellene.

A katalán függetlenségi politikusok elleni vádak közül a lázadás számít a legsúlyosabbnak, a spanyol büntető törvénykönyv szerint a maximálisan kiszabható büntetés érte 30 év szabadságvesztés.

Lázadás miatt Spanyolországban utoljára az 1981-es katonai puccskísérletben részt vevő csendőrtiszteket ítélték el, akik behatoltak a parlamentbe, és túszul ejtették az ott tartózkodó képviselőket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Székelyhon

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

// még több főtér.ro