// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó
vegyesen

Őrizetbe vettek egy vállalkozót az udvarhelyi tragédia nyomán, változhat a romántanítás szemlélete – hírmix

// HIRDETÉS

A parlament pedig alpári kirohanások, veszekedések sőt kis híján verekedések színterévé vált a költségvetési vita során.

Őrizetbe vették a csatornázást végző cég vezetőjét az udvarhelyi tragédiával összefüggésben

A Hargita megyei hatóságok még kedden este 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték László Szilveszter Sándort, a Láreno-Fa Kft. tulajdonosát. Ez a cég végezte a Tamási Áron Gimnázium hétfő délután beomlott kollégiumának csatornázási munkálatait, a leomlott falrész közvetlen közelében többméteres gödröt ásva. A hargitai rendőrség közleménye szerint a nyomozók a vállalkozó előzetes letartóztatását is kezdeményezik az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint testi sértés gyanúja miatt. A Krónika beszámolója szerint a cégtulajdonos közvetlenül irányította az árokásási munkálatokat, viszont nem tartotta tiszteletben a tervben rögzített paramétereket. Többek között arra utasította az alkalmazottait, hogy több mint 2 méter mélyen az ingatlan alapja alá ássanak, holott a projektben az szerepel, hogy az árok maximum 1,10 méter mély lehet. László Szilveszter Sándor korábban azzal védekezett, hogy nem tudott róla, hogy az épületben diákok vannak. Az is jó kérdés azonban, hogy miért nem ürítették ki az ingatlant, annak fényében, hogy a diákok állítólag már napokkal a tragédia előtt jelezték, hogy a fal repedezik. A Katolikus Karitász ugyanakkor szerdán bejelentette, négymillió forintos támogatást nyújt a tragédiában érintett diákok és családjaik anyagi kárának enyhítésére, ennek gyors célba juttatásához pedig a Gyulafehérvári Caritas együttműködését veszi igénybe. A tragédia halálos áldozata, Sipos Dávid Gábor karácsonykor töltötte volna be a 18. életévét. Csütörtökön szülőfalujában, Farkaslakán helyezik végső nyugalomra.

Íme a jövő parlamentje – jobb ha már most hozzászokunk

Ha eddig baja volt a romániai politikával, akkor jövőre készülhet az igazán alpári cirkuszra – már amennyiben az AUR tényleg szavazatra váltja a felmérések jósolta népszerűségét. A 2024-es költségvetés parlamenti vitáját több egymást követő botrány is tarkította. Előbb Dan Tanasă, Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusa, valamint a szintén nem szellemi képességeiről híres Daniel Ghiță, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja, volt kick-box-bajnok állt neki a képviselőházi RMDSZ-frakciónak válogatott sértéseikkel (Tanasă többek között azt vágta az egyik RMDSZ-es képviselő fejéhez, hogy pálinkától bűzlik), amelyeket a sodrukból kijött RMDSZ-esek is viszonoztak.

Ez még mind semmi, kicsit később a kifinomultnak semmiképp sem nevezhető modoráról elhíresült szenátor asszony, Diana Șoșoacă és az AUR vezetője, George Simion között alakult ki az aluljárók filléres, húgyszagú köpködőit idéző veszekedés, amelybek során Simion megfenyegette az általa kocának titulált Șoșoacát, hogy szexuálisan fogja zaklatni.

Erre természetesen Șoșoacă is vérszemet kapott, és géppuskatűzszerűen zúdította rá szidalmait, többek között perverznek, erőszakosnak, szexuálisan frusztráltnak nevezte annak a pártnak az elnökét, amelynek korábban maga is tagja volt, de kipenderítették onnan. Mindezt élőben közvetítette a közösségi oldalán.

Az incidens odáig fajult, hogy Simion többször Șoșoacă keze felé csapott, majd kiverte a kezéből a telefont. Szerdán aztán Diana Șoșoacă bekjelentette, hogy testi sértés és egyéb erőszakos cselekedetek, valamint fenyegetés és rongálás miatt büntetőfeljelentést tesz George Simion ellen. Így viselkednek 2023 végén, közvetlenül karácsony előtt az adónkból vastagon megfizetett „elöljáróink”.

Jövőre változhat a román nyelv oktatása a kisebbségi diákok körében

A parlament szerdán elfogadta a 2024-es költségvetés tervezetét, benne a kisebbséghez tartozó diákok román nyelv és irodalom oktatásával kapcsolatos RMDSZ-indítványt. Az indítvány szerint a román nyelv oktatásának szemlélete alapjaiban megváltozik, új, korszerű eszközöket vezetnek be a nyelvtanításban, e program finanszírozására pedig 10 millió lejt különít el az oktatási minisztérium. Az országos programot elvileg 2024 márciusától ültetik majd gyakorlatba az indítvány szerint.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?
Főtér

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson
Székelyhon

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.