Az SZNT szerint amennyiben hordozható tartóoszlopokra helyezik ki, elkerülhető a hatósági zaklatás.
A napokban Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota Kistermében tartotta tisztújító gyűlését Marosszék Székely Tanácsa, melyen döntés született arról, hogy László György leköszönő elnök helyét Dónáth Árpád veszi át, egy kilenc tagú elnökség tagjaként.
A testület elhatározta, hogy Marosszék területén – lehetőleg közterületen – hordozható tartóoszlopon nagyméretű székely zászlókat fog kihelyezni. Ehhez a megoldáshoz nem szükséges építkezési engedély, ilyen módon kizárható a hatósági zaklatás – számol be az SZNT közleménye.
A gyűlésen is szó esett Székelyföld autonómiastatútumáról, amely a képviselőházi elutasítás után továbbra is a parlament előtt van.
Kulcsár-Terza József képviselő még tavaly decemberben egyéni törvénykezdeményezésként iktatta Székelyföld Autonómiastatútumát. A képviselőház szakbizottságai majd plénuma után most a szenátus szakbizottságai tárgyalnak a törvénykezdeményezésről. Május 3-án, csütörtökön délelőtt a szenátus emberjogi, egyházi és kisebbségügyi szakbizottsága tárgysorozatában szerepel a törvénytervezet megvitatása.
A képviselőházi gyakorlatnak megfelelően Kulcsár-Terza József képviselő meghívta Izsák Balázst, a törvénytervezetet kidolgozó Székely Nemzeti Tanács elnökét, hogy vegyen részt a vitában. Erre azonban ezúttal nem kerülhet sor, mivel a Székely Nemzeti Tanács elnöke Luxemburgban tartózkodik, ahol az Európai Unió Bíróságán másodfokon tárgyalják a 2013-ban kezdeményezett Kohéziós politika a régiók egyenlőségéjért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés kapcsán benyújtott keresetet – tájékoztat az SZNT.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.

További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.