Beiktatták tisztségébe a régi-új miniszterelnököt.
Régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most, a magyar ügy pedig ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek – mondta Orbán Viktor beiktatási beszédében csütörtökön, a budapesti parlamentben.
A kormányfő szerint a magyarok azt akarják, hogy az előttük álló jövő lehetőségeihez méltó kormányuk legyen.
„Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk”
– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az EU következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd. Közölte: mindig is egy egységes korszaknak látta a 2010-2030 közötti 20 évet.
Megjegyezte, hogy a ciklus végére elérheti a kormányon és az ellenzékben töltött évek egyensúlyát – 16-16 év –, és „akkor még mindig csak döntetlenre állok majd (...), de nem érjük be a döntetlennel”.
A miniszterelnök beszéde alatt nem voltak a teremben az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a DK képviselői.
Azzal folytatta, tudja, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, ő azonban elérhetőnek, hogy Magyarország 2030-ra az EU első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.
Azt hangsúlyozta, hogy kormánya a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz, amely a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a háromharmadot szolgálja majd.
Előrevetítette: a követező négy évben nagy dolgokra fognak vállalkozni, „igazi nagy fába, sőt fákba akarjuk vágni a fejszénket. „Tudjuk azt is, hogy bizonyos nézőpontból egy veréb lehet jobb, mint egy túzok, de mi most igazi nagyvadakra akarunk menni” – fogalmazott.
Orbán Viktor azt is megfogalmazta, már 2010 előtt is azt tekintette a rá váró feladatnak, hogy megértesse, „új korszakba léptünk, és ez mindenkitől változást követel”. Az akkori válságkezelésről szólva azt mondta, annak célja nem a válság előtti jobb időkhöz visszatérés volt, hanem hogy „új alapokat is vessünk, új dolgokat is bevezessünk”. Új adórendszer, új monetáris politika, új alkotmány, új törvénykönyvek, új családtámogatás, új munkamorál – sorolta.
Beszélt arról, hogy ha egy nép új utakra lép, nem spórolhatja meg a szellemi természetű vitákat.
„A régi világrend szellemi hívei, anyagi haszonélvezői, valamint a kényelmesek, a léhák és a restek ilyenkor egy táborba sorakozva támadják az újítókat, (...) minél sikeresebbek vagyunk mi, annál dühödtebbek a kritikusaink”.
„Fölfogásom szerint az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”, alkalmatlan lett arra, hogy megvédje az ember méltóságát, hogy megadja a szabadságot, nem tudja garantálni többé a fizikai biztonságot, és már nem tudja fenntartani a keresztény kultúrát sem – fejtette ki, megjegyezve: vannak Európában, akik még „bütykölnek rajta”, mert azt hiszik, megjavíthatják. Nem értik, hogy nem a szerkezet romlott el, hanem a világ változott meg – értékelt.
A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy
„a zátonyra futott liberális demokrácia helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására”.
Mi kereszténydemokraták vagyunk és kereszténydemokráciát akarunk – emelte ki.
Szólt arról is, hogy Magyarország elkötelezett tagja marad a nyugati szövetségi rendszernek, de ez nem változtatja meg a magyar államiság földrajzi meghatározottságát: nyugatra a germán vaskancellárok földje, keletre a szláv katonanépek világa, délre pedig muszlim embertömegek találhatók. Ezért a magyar politika nem szimpatizálhat a demokráciaexport-elméletekkel, nem társulhat a más népeket kioktatókhoz és azokhoz sem, akik a német, az orosz, a török népet és annak vezetőit sértegetik – figyelmeztetett.
Az EU-ról beszélve kiemelte: erős Európát, békét, kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretnének.
„Szükségünk van az unióra, és az uniónak is szüksége van ránk”
– tette hozzá a miniszterelnök, közölve: minden erejükkel azt fogják képviselni, hogy az uniónak a szabad nemzetek szövetségeként kell működnie, fel kell adnia az európai egyesült államokra vonatkozó „hagymázas rémálmait”, s vissza kell térnie a realitások talajára.
Szavai szerint Brüsszelben ma fizetett aktivisták, bürokraták, politikusok ezrei dolgoznak azért, hogy a migrációt alapvető emberi joggá minősítsék, „ezért akarják elvenni tőlünk a jogot, hogy magunk dönthessünk, kit fogadunk be és kit nem”. Úgy látja, a migráció végül a nemzetek felbomlásához vezet, s csak egyetlen nyílt társadalom marad egyetlen egységes európai kormánnyal. „Ez a sors vár azokra, akik nem védekeznek a migráció ellen” – közölte, megerősítve ugyanakkor, hogy kormánya mindennek elszánt ellenzője.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.