// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Orbán-beszéd: így reagált az RMDSZ Iohannis felszólítására (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Vagyis hogy a szövetség tisztázza álláspontját a magyar kormányfő tusványosi kijelentései kapcsán. Megszólalt az ügyben Markó Béla is.

„Ionopotchivanoc, Iohannis!” – nem, nem ezzel ezzel reagált pénteken az Antena3 hírtelevízióban Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője az államelnök délelőtti felszólítására, pedig milyen szép lett volna.

Hanem így:

„Nem kommentáljuk Klaus Iohannis elnök kijelentéseit. Orbán Viktor magyar kormányfő tusnádfürdői szavait kiragadták a környezetükből és nincs szükség arra, hogy mi jöjjünk magyarázattal”

Iohannis azt mondta: az RMDSZ-nek nyilvánosan állást kell foglalnia a Tusványoson elhangzottakkal kapcsolatban, és tisztáznia kell, hogy egyetértenek-e Orbán beszédének tartalmával. Erről bővebben itt írtunk.

Markó: nem vagyok elégedett Kelemen Hunor kijelentéseivel

Miután a román sajtóban már nem csak az a téma, hogy mit mondott Orbán Viktor Tusványoson, hanem az is, hogy az RMDSZ miként reagált, pontosabban nem reagált erre, megkérdezték Markó Bélát is, hogy a szövetség volt elnökeként mit szól az egészhez. A G4Medianak adott interjúban Markó kifejtette, elégedetlen Kelemen Hunor sajtónyilatkozatával, mert világosan látszik, hogy nem akarta kritikával illetni Orbán Viktor „veszélyes és elfogadhatatlan” kijelentéseit, holott biztos abban, hogy Kelemen nem ért egyet az elszigetelődés ideológiájával. Markó szerint az álláspontokat tisztázni kell a koalícióban, az RMDSZ kormányban betöltött szerepét azonban nem kellene befolyásolja az, hogy mit mondott Orbán Viktor Tusványoson.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro