Istenkém, csak nehogy Putyin elhatárolódjon… :(
:(
Tegnap este a Digi24 élő műsorában megkérdezték a Humanista Erő Pártjának (Partidul Puterii Umaniste – PPU) elnökjelöltjét, mi a helyzet Románia keleti kapcsolataival.
Erre Ramona Ioana Bruynseels odanyilatkozta, hogy természetesen,
mindent meg kell tennünk a kétoldali kapcsolatok erősítése érdekében, és természetesen folytatnunk kell a közös hadgyakorlatokat is.
Ramona Ioana Bruynseels másnap a hivatalos Facebook-oldalán egyrészt megköszönte mindenkinek, aki időt szánt arra, hogy a félresikerült nyilatkozata miatt lehülyézze, másrészt abbéli kétségének is hangot adott, hogy bárkit különösebben megrázta volna a tény, hogy fogalma sincs az ország külpolitikájáról.
MAJD: közölt két képet.
Az elsőhöz kommentárként leírta, hogy egy tordai NATO-hadgyakorlaton készült azokban az időkben, amikor
a Kolozsvári Rádió és Televízió kötelékében, és a külföldi kollégákkal pózol rajta.
A másikhoz (ezt közöltük mi is) azt, hogy a képen Anders Fogh Rasmussen, a NATO volt főtitkára áll mellette, aki a Harvardon is tanította őt, láthatóan kevés sikerrel.
:(
MAJD: kifejtette, hogy a nyilatkozata azért sikerült ennyire félre, mert
Valójában úgy értette, hogy Románia a NATO tagja, de mégis Oroszországgal van, hiszen együtt kell őrködnünk a térség stabilitása fölött.
Ha ezt a nyilatkozatot most komolyan vennénk, gyakorlatilag
A valóságban Oroszország nem tagja a NATO-nak, sőt az ellenlábasa, az Észak-atlanti Szövetség és az orosz medve közötti viszony ráadásul a Krím-félsziget orosz annektálásával és az ukrajnai harcokkal annyira elhidegült, mint egy házasság az ötvenedik évfordulóra.
Szóval Ramona Ioana Bruynseels, Dan Voiculescu pártjának elnökjelöltje nagyon benézte.
Igen, ők azok, akik azt hiszik, hogy a Föld lapos, és a szélén az óceán lefolyik a bánatba (meg majd biztos négy hatalmas teknősbéka tartja alulról, nehogy leessen).
Ne szavazzanak rá.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...