Mi sem. Pedig egy felelős román miniszter mondta egy rangos klímavédelmi konferencián. Izé, nemzetközi nyelven.
Emlékszünk még, hogy az 1989 után nagyon nehezen születő hazai demokrácia politikus bábái nemigen tudtak angolul. Többnyire azért, mert egy másik, baráti nagyhatalom nyelvét magolták fiatalabb korukban. Ha valakinek mégsem ugrik be, itt van Ion Iliescu egyik parádés angol szpícse:
Közben telt az idő és a kiöregedő rendszerváltók kinevelték utódaikat. Akik közül jó páran felelős pozícióba kerültek, ahol az angol nyelvtudás olyan, mint a diplomáciai érzék. Kötelező. Illetve, az lenne, ha… Tessék, mutatjuk Lia Olguța Vasilescu korabeli munkaügyi miniszter szpícseit, romgolul, vagy angmánul, ahogy tetszik:
És francsiául is:
És megint telt az idő, beköszöntött a 21. század. Amikor az ember azt gondolná, hogy az angol nyelv úgy tapad a felelős állásban levőkhöz, mint az alsógatya vagy a melltartó a bőrhöz. De nem, kedves Olvasó, megint naivaknak bizonyulunk. A felelős Orban-kormány környezetvédelmi minisztere bebizonyítja, mennyire. Ez a jóember a tavalyi év végén elutazott Madridba, egy rangos klímavédelmi konferenciára. Ahol ott elkövette azt a hibát, hogy felszólalt. Angolul (legalábbis ő így gondolta). Persze, olvasta a szöveget és toporgott is kínjában a szerencsétlen, de ez sem segített rajta. Aki sokat szeret nevetni, nézze végig az alábbi videót. A címbeli mondat is innen származik. És tényleg gőzünk sincs, mit jelent. És eltöprengünk azon is, vajon az teremben ücsörgők értették, amit mond? (A pontosság kedvéért: a miniszter úr meg is úszta volna a közröhejt, ám sajnos a videó jó fél évvel később felkerült a Facebook-ra és azonnal virálissá vált.)
https://www.facebook.com/andrei.ciurcanu/videos/3510080205668633/?t=101
Ja, egy mondatot megértettünk. A szpícs vége felé a miniszter úr váratlanul kijelenti: Bát uí mászt náu bí rédi tu fész dö mjúzik! Oh yeah!!!
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.