// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Betegségügy

Ön el tudna képzelni egy kórházi igazgatótanácsot zongorista és autóalkatrész-kereskedő nélkül?

A romániai illetékesek ugyanis a jelek szerint nem.

Sajátos jelenségre hívta fel a figyelmet a tisztségébe nemrég kinevezett új egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila: az országban működő kórházak igazgatótanácsaiban számos olyan „szakember” ül, akinek nagyjából annyi köze van az egészségügyhöz, mint egy maltert keverő képzetlen segédmunkásnak az asztrofizikához. Rafila hivatalba lépése után kezdte el átvizsgálni az igazgatótanácsokat, és meglehetősen érdekes alakokat talált a testületekben. Mint mondta, van olyan kórház, amelynek a vezető testületében egy tanult szakmája szerint

zongoristaként nyilvántartott személy is tevékenykedik,

de olyan is, amelyben autóalkatrész-tulajdonos szerepel a döntéshozók között. Nem mintha ezek a szakmák önmagukban problémásak lennének, de azért némileg furcsa a helyzet. Ezt mondja Rafila is, aki szerint nem normális állapot, hogy egy egészségügyi intézmény igazgatótanácsában olyanok üljenek, akiknek semmi köze az egészségügyhöz, ezért gyorsan lépni kell az ügyben. Egy igazgatótanácsban ugyanis olyan személyeknek kell helyet kapniuk,

akik ismerik a kórházak, illetve az egészségügyi rendszer működését.

Persze egy zongorista a játékával megnyugtathatja a kórház menedzsmentjének zaklatott idegeit, de azért egy ilyen testületben nem feltétlenül van helye – mondja a miniszter. Rafila ezért bejelentette: kézbe veszi a helyzetet, hogy véget vessen az áldatlan állapotoknak. Arra természetesen gondolni sem merünk, hogy az egész ügyet csak azért hozta fel, mert az igazgatótanácsokba a saját pártja, a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) soraiból származó „szakembereket” kíván beültetni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro