// 2025. július 19., szombat // Emília

Ön el tudna képzelni egy kórházi igazgatótanácsot zongorista és autóalkatrész-kereskedő nélkül?

// HIRDETÉS

A romániai illetékesek ugyanis a jelek szerint nem.

Sajátos jelenségre hívta fel a figyelmet a tisztségébe nemrég kinevezett új egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila: az országban működő kórházak igazgatótanácsaiban számos olyan „szakember” ül, akinek nagyjából annyi köze van az egészségügyhöz, mint egy maltert keverő képzetlen segédmunkásnak az asztrofizikához.

Rafila hivatalba lépése után kezdte el átvizsgálni az igazgatótanácsokat, és meglehetősen érdekes alakokat talált a testületekben.

Mint mondta, van olyan kórház, amelynek a vezető testületében egy tanult szakmája szerint

zongoristaként nyilvántartott személy is tevékenykedik,

de olyan is, amelyben autóalkatrész-tulajdonos szerepel a döntéshozók között.

Nem mintha ezek a szakmák önmagukban problémásak lennének, de azért némileg furcsa a helyzet.

Ezt mondja Rafila is, aki szerint nem normális állapot, hogy egy egészségügyi intézmény igazgatótanácsában olyanok üljenek, akiknek semmi köze az egészségügyhöz, ezért gyorsan lépni kell az ügyben.

Egy igazgatótanácsban ugyanis olyan személyeknek kell helyet kapniuk,

akik ismerik a kórházak, illetve az egészségügyi rendszer működését.

Persze egy zongorista a játékával megnyugtathatja a kórház menedzsmentjének zaklatott idegeit, de azért egy ilyen testületben nem feltétlenül van helye – mondja a miniszter.

Rafila ezért bejelentette: kézbe veszi a helyzetet, hogy véget vessen az áldatlan állapotoknak.

Arra természetesen gondolni sem merünk, hogy az egész ügyet csak azért hozta fel, mert az igazgatótanácsokba a saját pártja, a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) soraiból származó „szakembereket” kíván beültetni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro