// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Ön el tudja képzelni Petre „A Kormoránok Réme” Daea mezőgazdasági minisztert államfőként?

// HIRDETÉS

Mert a jelek szerint Marcel Ciolacu PSD-elnök igen.

Bár Klaus Iohannis államfő második mandátuma csak 2024-ben jár le, a pártok lassan elkezdik a castingot, hogy megtalálják a megfelelő jelöltet.

A kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) meglehetősen frusztrált, hiszen hosszú ideje kiszorult a Cotroceni-palotából: 2004 óta kénytelen elviselni, hogy jobbközépnek számító államfő áll az ország élén.

Ezért aztán szeretne olyan jelöltet találni, aki közismert, köztiszteletben áll,

és valós esélye lehet a tisztség elnyerésére.

Az értesülések szerint egy csoport Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkárt építené fel jelöltként, aki vélhetően szívesen nekifutna még egyszer a versenynek, de a koronavírus-járvány során országosan ismertté vált Alexandru Rafila egészségügyi miniszter neve is felmerült.

Most viszont Marcel Ciolacu pártelnök újabb nevet dobott be a köztudatba.

Petre Daea mezőgazdasági miniszterét.

Aki valóban széles körben ismert - de nem feltétlenül a mezőgazdaság felvirágoztatásában szerzett elévülhetetlen érdemei miatt, hanem meglehetősen sajátos nyilatkozatai és vesszőparipái miatt.

Az egyik ilyen, hogy a román nép egy juhtenyésztő nemzet, ezért az ágazat masszív támogatást igényel. Emlékezetes volt a halállományt felzabáló kormoránok elleni, fordulatokkal teli hadjárata, és az sem volt semmi, amikor az auschwitzi náci haláltáborhoz hasonlította az afrikai sertéspestis miatt tömegesen elpusztított állatok megsemmisítését.

Legutóbb pedig szenvedélyesen kirohant a rovarfogyasztás ellen is.

Daea maga az államfői tisztség kapcsán csak annyit mondott, hogy a lelkiismerete azt diktálja: hagyják azt csinálni, amihez ért.

Pedig a szerénység indokolatlan – ha nem is lenne aktívabb és hatékonyabb Iohannisnál, annyi szent, hogy sokkal szórakoztatóbb államfő lenne.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro