Elsősorban intenzív terápiás ágyakra van szükség, de minden szinten elég rossz a helyzet.
A járvány harmadik hulláma annyira leterhelte a romániai egészségügyet, hogy gyakorlatilag már nincs hely a Covid-kórházakban. Ezt az intenzív osztályon kezelt betegek egyre növekvő száma illusztrálja a legjobban: nemrég volt olyan tíznapos időszak, amikor minden nap megdőlt az ottani rekord. A pénteki adatok szerint is 1364 fertőzött van válságos állapotban, miközben országszerte mindössze 1497 hely van az intenzív osztályokon. Az egészségügyi minisztérium is belátta, hogy tenni kell valamit, Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár, aki a brassói járványkórház orvosigazgatója is egyben, ma már arról beszélt, hogy a sürgősségi kórházakban is kezelni fognak koronafertőzötteket. Első lépésben azonosítják azokat a sürgősségi kórházakat, ahol ez lehetséges, és ott intenzív terápiás ágyakat szabadítanak fel a Covid–19-ben szenvedő súlyos betegeknek. Persze a kovidos részt leválasztják a nem-kovidos résztől, nem lesz átjárás, Moldovan szerint az infrastruktúra ezt lehetővé teszi, hiszen már eddig is voltak ilyen „vegyes” kórházak az országban. Azt is elmondta, hogy a járvány akkor fog csillapodni, amikor már csak vegyes kórházak lesznek, és nem lesz szükség kizárólagos Covid-kórházakra. Ez azonban még messze van, hiszen, mint látjuk, jelenleg fordított a folyamat. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter is azt mondta, hogy a helyzet eléggé kritikus, és nincs okunk azt feltételezni, hogy a közeljövőben javulni fog.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.