// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Olyan fesztiválélményt ígér az Untold, amilyet még nem pipált Románia

// HIRDETÉS

Kolozsvár megafesztiválja eddig mintegy kétszáz előadót jelentett be. A szervezők ígérik: egyedülálló élmény várja a látogatókat.

A kolozsvári Untold Fesztivál elmondatlan történetének harmadik fejezetéhez érkezik augusztus 3–6. között, a szervezők pedig már most elárulták: a legütősebb kiadásra készülnek. Meg kell hagyni, megadták a módját a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatónak is, az előző évhez hasonlóan a sétatéri elegáns Chios-étteremben kenyerezték le a sajtót szerda délután. Igaz, kevesebb felhajtással. Bogdan Buta főszervező, Bogdan Rădulescu fesztiváligazgató és Adrian Chereji marketing és kommunikációs igazgató beszéltek a megafesztivál újdonságairól és idei koncepciójáról. Reményeik szerint 

a legsikeresebb, legnagyobb visszhangot kiváltó és leglátványosabb Untold lesz az idei,

olyan fesztiválélményt nyújtva, amilyet még nem pipált Románia. A külföldi fesztiválokon gyűjtött tapasztalatok alapján olyan fellépőket hívtak, akik nemcsak zenélnek, hanem igazi látványshowt nyújtanak. Ugyanakkor a line-up összeállításakor elsősorban a közönség visszajelzéseire hagyatkoztak. Eddig mintegy kétszáz meghívottat jelentettek be, de azt ígérték, hogy lesznek még meglepetések.

 

A főszervező minden álszerénykedés nélkül mesélte el, a meghívottak szeretnek Kolozsvárra járni, és ezt nemcsak a gázsi kedvéért mondják. Az „őrülten jó” fesztivál híre szájról szájra terjed a lemezlovasok és menedzsereik körében. Azt is megtudhattuk, hogy a – kimondani is sok – 10 millió eurós költségvetés mintegy fele származik a jegyeladásból, a többi része a partnerek részéről érkezik. A tavaly egyébként 7 millióból gazdálkodtak. Jelentősen megnövelték a meghívottakra szánt keretet, de többet költenek a minőségi technikára, a díszletekre és az infrastruktúrára is.

 

 

 

Bogdan Rădulescu kifejtette: a 2017-es Untoldnak nemcsak a partifelhozatala erős, hanem a mellé felsorakozó brandek listája is. A gazdasági társaságok egyre komolyabb összegeket fektetnek be a szórakoztatóiparba, és egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy nappali tevékenységeikkel megszólítsák a fiatalokat. A Sétatéren idén is a legnagyobb márkanevek lesznek jelek. Két új színpad is lesz a már meglévő nyolc zenei helyszín mellett: az egyik a Kaszinó előtt, a másik a művészeti egyetem sétatéri épülete előtt. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy mindenből a maximumot hozzák ki: a látványból, a hangzásból és a helyszínből egyaránt.

 

Adrian Chereji a folyamatban lévő kampányokat emelte ki: a 10-esre érettségizőket ezúttal is ingyenes belépési lehetőséggel jutalmazzák, de folytatódik a véradási kampány is, melynek karavánja hamarosan Temesvárra és Konstancára érkezik.

 

A külföldi fesztiválok mintájára az Untold is mesés történetet sző a fesztivál köré: a tavalyi varázsló, mely visszaadta Erdély erejét, idén társat kap egy sárkány formájában, amely „minden titkok tudója”. A sárkány mágikus kövei olyan erényeket képviselnek, melyekkel minden ember rendelkezik, csak fel kell fedeznie önmagában, és erre, hol máshol, mint az Untold fesztiválon is alkalom nyílik – a sztori röviden ez. A Real-life fantasy koncepciónak megfelelően készült a fesztivál kisfilmje is, amelyet részben Kolozsváron, illetve a titokzatos Hója-erdőben forgattak.

 

 

Újságírói kérdésre a szervezők elmondták: szeretnék megdönteni a tavalyi, 320 ezer résztvevős rekordot, és a jegyeladást tekintve erre megvan minden esély. Bár a szállodák teljesen telítettek erre az időszakra, a szervezők az egyetemista bentlakásokban és egy új helyszínen, a Sun strand közelében kialakított sátortábor területén biztosítanak összesen mintegy hétezer szálláshelyet.

 

A résztvevőknek nincs okuk az aggodalomra a biztonságot illetően: a főszervező elismerő szavai alapján nincs még a világon olyan fesztiválhelyszín, ahol a hatóságok ilyen komolyan vennék a munkájukat, mint Kolozsváron, az Untold idején.

 

Mától egyábként beindult a fesztivál honlapja, ahol napi és helyszíni lebontásban is elérhető a fellépők listája. Aki kedvet kapott a fesztiválhoz az jobb, ha siet a jegyvásárlással, ugyanis már csak ötezer bérlet érhető el. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Észak-erdélyi autópálya: jövőre véget érhet a 22 éves „átok”
Krónika

Észak-erdélyi autópálya: jövőre véget érhet a 22 éves „átok”

„Az észak-erdélyi autópálya átka 22 évnyi gyötrelem és szégyen után véget érhet” – állítja a közlekedési projekteket figyelemmel követő szakértőkből álló Pro Infrastruktúra Egyesület.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Még karácsony előtt megnyílhat egy újabb, 50 kilométeres autópálya-szakasz
Székelyhon

Még karácsony előtt megnyílhat egy újabb, 50 kilométeres autópálya-szakasz

Még karácsony előtt átadják a forgalomnak a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS