// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Olyan energiaár-drágítási spirál indult el, hogy hirtelen mindannyian kiszolgáltatott fogyasztók lettünk

// HIRDETÉS

A kormány kedden elfogadott, a legsérülékenyebb háztartásokat segítő törvénye pedig alig ér valamicskét.

Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) éppen kiosztott pár büntetést (összesen 2,77 millió lej értékben) néhány villamos energia- és gázszolgáltatónak, mert azok nem gondoskodtak a villany- és gázórák rendszeres leolvasásáról (túllépték a határidőket), és emiatt becslés alapján túl magas árakat számláztak ki a fogyasztóknak. Ez mind szép és jó, csakhogy könnyen lehet, hogy végül ezeket a büntetéseket is a már így is egyre inkább túlterhelt fogyasztók fogják valamilyen formában visszafizetni, mint ahogy az ágazat minden egyéb veszteségét is.

Minden eddiginél nagyobb arányú energiaár-drágításnak vagyunk ugyanis tanúi.

A szolgáltatók zöme október elsejétől vagyis a éppen a fűtésszezon elejétől készül bevezetni az új tarifákat, az erről szóló értesítéseket pedig már elkezdték kiküldeni az elképedt fogyasztóknak.

Az új tarifákkal pedig nem finomkodnak, van ahol 100–120%-os áremelésekről van szó.

A szolgáltatók elsősorban azzal mentegetőznek, hogy ők is arányosan ennyivel kénytelenek többet fizetni a főldgázkitermelő-, illetve áramtermelő vállalatoknak, nekik pedig megvannak a maguk kifogásai.

Az egész természetesen az egyre átláthatatlanabb energiapiaci árliberalizációra vezethető vissza, ám azt sem mondhatnánk, hogy azok, akik élnek a lehetőséggel és új szerződéseket kötnek más szolgáltatókkal, elkerülhetik a drágításokat, hiszen arra is egyre több példa van, hogy ez nem egészen így történik.

A megállíthatatlannak tűnő drágulásspirál ugyanis nemcsak Romániát, hanem jószerével az egész kontinenst érinti, amelynek okai elsősorban a szén-dioxid-kvóták árának növekedésében (minél környezetszennyezőbb egy cég tevékenysége, annál többet kell fizetnie érte – ez pedig végső soron úgyis a fogyasztók zsebét terheli), illetve a globális felmelegedés miatt megnövekedett energiafogyasztásban keresendők.

És persze az energetikai vállalatok kapzsisága is közrejátszik az egészben, amelyek most pótolni akarják a járvány által generált veszteségeiket, így az indokolt drágításokon jócskán túlmennek a profitszerzés érdekében.

És hogy mennyiben segít a kiszolgáltatott (alacsony jövedelmű) energiafogyasztókat védő, kedden megszavazott törvény? Édes keveset. Ez ugyanis kevesebb mint 750 ezer háztartásnak segít valamicskét a téli számlák rendezésben,

amely az összes hazai háztartásnak mintegy 10%-át képviseli.

Szóval szép gesztus, hogy az ANRE kiosztott pár büntetést az árakkal és számlákkal kedvük szerint zsonglőrködő energetikai cégeknek, de arra kérjük, a továbbiakban ne tegye, mert ezt a cechet is a mi nyakunkba varrják.

A dolgok jelen állása szerint ugyanis mindannyian kiszolgáltatott fogyasztók lettünk...

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.