Az erről szóló megállapodást már alá is írták.
Ha már a szomszédos Ukrajnában háború dúl, a román illetékesek megpróbálják felrázni a romániai fegyvergyártást, amely az utóbbi évtizedekben meglehetősen legatyásodott, hiszen nem hogy fejlesztések nem nagyon történtek, de még a röhejesen alacsony béreikért is sztrájkolniuk kellett az állami fegyveripari cégek alkalmazottainak.
Ennek próbál véget vetni a kormány többek között azzal, hogy neves külföldi partnerek segítségével dobja fel a fegyvergyártó ipart.
A legújabb állomáshoz szerdán érkeztek el, amikor Ploieşti-en megállapodást írtak alá arról, hogy az állami Romarm fegyvergyártó a ploieşti-i Electromecanica Rt.-vel és az amerikai Raytheon Missiles & Defense védelmi ipari céggel közösen
Az ilyen eseményeknek persze mindig megadják a módját, kormánytagok jelenlétében zajlott a szerdai is. Florin Spătaru gazdasági miniszter a jeles alkalomból elmondta: a megállapodás csupán az első lépés a két romániai és az amerikai cég közötti stratégiai együttműködésben.
Ahhoz, hogy a konkrét gyártás is elkezdődjön, még további lépéseket is meg kell tenni, de biztosította az összes illetékest, hogy a román fél végrehajtja a szükséges, évek óta halogatott beruházásokat a védelmi iparban, hogy minél hamarabb elkezdhessék gyártani Romániában az amerikai rakétákat.
A cél természetesen az, hogy a rakétákból mind a román hadsereg, mind a külföldi katonai szövetségesek vásároljanak.
Vasile Dîncu védelmi miniszter arról beszélt: az ilyen projektek azért is jók, mert egyrészt fejlett technológiákat hoznak Romániába, másrészt ennek révén a romániai védelmi iparban meglévő intelligenciát is infrastruktúrát is hasznosítani lehet.
A SkyCeptor olyan, viszonylag olcsó, nagy hatótávolságú elfogórakéta, amelyet
Ha valakinek ismerős lenne a Raytheon cég neve, az nem véletlen, hiszen ők gyártják a hírhedt Patriot rakétarendszereket is, amelyekből Románia az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség jegyében jókora mennyiséget vásárolt az elmúlt években.
Amúgy nem ez az első, fegyvergyártásról szóló nemzetközi megállapodás, amelyet Románia az elmúlt időszakban megkötött: egy izraeli céggel drónok gyártásáról írtak alá szerződést, de akár minitengeralattjárók gyártásáról is megállapodás születhet.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.