// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Ösztöndíjkiosztó

Oktatási miniszter: azért kapnak kevesebben érdemösztöndíjat, mert az eddigi jogosultak között funkcionális analfabéták is volta

És egyébként is, az iskolai osztályzatok nem relevánsak.

Mi is foglalkoztunk a héten azzal, hogy a diákok elégedetlenkednek, és Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter lemondását követelik, mert a tárca módosította az érdemösztöndíjak odaítélésének kritériumait. Úgy döntöttek ugyanis, hogy az ösztöndíjhoz már nem elegendő elérni a 8,50-es tanulmányi átlag: 9,50-es átlag kell ahhoz, hogy a diák jogosult legyen a pénzre. Cîmpeanu miniszter most jól belenyilatkozta a nyilvánosságba, miért volt erre szükség. Nem feltétlenül a spórolás miatt – állítja –, hanem azért, mert túl alacsony volt a mérce: szerinte az előző tanév végén a diákok 53 százalékának nagyobb volt a tanulmányi átlaga 8,50-nél.

„Köztük pedig funkcionális analfabéták is voltak”

– indokolta a miniszter a mérce magasabbra emelését. Azt is megjegyezte:

logikátlan, hogy a romániai oktatási rendszerben a diákok több mint fele a „csúcskategóriába” tartozik.

De nem állt meg itt. Azt is kijelentette, hogy a diákok által kapott érdemjegyek nem relevánsak. Igaz, nem a diákok és nem is a tanárok miatt, hanem a koronavírus-járvány által előidézett helyzet miatt, hiszen az osztályzatot adó pedagógusnak

nincs semmilyen garanciája arra, hogy az interneten keresztül, kikapcsolt kamerával felelő diák puskázik-e vagy sem.

Cîmpeanu egyébként elismerte, hogy a 9,50-es küszöbérték is önkényes, de úgy döntött, hogy bőven elég, ha a diákok 25 százaléka kap érdemösztöndíjat. Az ösztöndíjtól így eleső „funkcionális analfabéták” felzárkóztatásáról, illetve arról, hogyan kellene átalakítani az oktatási rendszert, hogy ne termeljen ki ilyen diákokat, a miniszter diszkréten hallgatott.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro