// 2025. október 24., péntek // Salamon

Oktatási miniszter: azért kapnak kevesebben érdemösztöndíjat, mert az eddigi jogosultak között funkcionális analfabéták is volta

// HIRDETÉS

És egyébként is, az iskolai osztályzatok nem relevánsak.

Mi is foglalkoztunk a héten azzal, hogy a diákok elégedetlenkednek, és Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter lemondását követelik, mert a tárca módosította az érdemösztöndíjak odaítélésének kritériumait.

Úgy döntöttek ugyanis, hogy az ösztöndíjhoz már nem elegendő elérni a 8,50-es tanulmányi átlag: 9,50-es átlag kell ahhoz, hogy a diák jogosult legyen a pénzre.

Cîmpeanu miniszter most jól belenyilatkozta a nyilvánosságba, miért volt erre szükség.

Nem feltétlenül a spórolás miatt – állítja –, hanem azért, mert túl alacsony volt a mérce: szerinte az előző tanév végén a diákok 53 százalékának nagyobb volt a tanulmányi átlaga 8,50-nél.

„Köztük pedig funkcionális analfabéták is voltak”

– indokolta a miniszter a mérce magasabbra emelését.

Azt is megjegyezte:

logikátlan, hogy a romániai oktatási rendszerben a diákok több mint fele a „csúcskategóriába” tartozik.

De nem állt meg itt.

Azt is kijelentette, hogy a diákok által kapott érdemjegyek nem relevánsak. Igaz, nem a diákok és nem is a tanárok miatt, hanem a koronavírus-járvány által előidézett helyzet miatt, hiszen az osztályzatot adó pedagógusnak

nincs semmilyen garanciája arra, hogy az interneten keresztül, kikapcsolt kamerával felelő diák puskázik-e vagy sem.

Cîmpeanu egyébként elismerte, hogy a 9,50-es küszöbérték is önkényes, de úgy döntött, hogy bőven elég, ha a diákok 25 százaléka kap érdemösztöndíjat.

Az ösztöndíjtól így eleső „funkcionális analfabéták” felzárkóztatásáról, illetve arról, hogyan kellene átalakítani az oktatási rendszert, hogy ne termeljen ki ilyen diákokat, a miniszter diszkréten hallgatott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap