Hiszen mégiscsak a gyerekek egészségéről van szó. Meg a sajátjukról.
Most, hogy közeleg az új iskolai tanév, egyúttal pedig a koronavírus-járvány negyedik hulláma is egyre jobban a nyakunkon van, egyre többen vetik fel a kérdést, mennyire biztonságos jelenléti oktatás mellett elindítani a tanítást jövő hétfőn.
Sokan aggódnak, hiszen a járvány ellen egyetlen hatékony védelmet jelentő oltást igencsak kevesen vették fel, igaz, a hivatalos adatok szerint éppen a pedagógusok körében az országos átlag kétszerese, mintegy 60 százalékos az átoltottság.
Azonban – lévén hogy a most terjedő, indiai eredetű delta variáns sokkal fertőzőbb az eddigieknél – ez még mindig nem igazán elegendő.
Sok szülő aggódik amiatt, hogy vajon a gyereke számára biztonságos lesz-e, ha visszatér az iskolapadba.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter most azt mondja: az aggodalom jogos, és a szülők arra is joggal kíváncsiak, hogy az iskolában, ahova a gyerekük jár, hány pedagógus kapta meg az oltást.
Ugyanakkor a helyzet nem annyira egyszerű, hogy csak úgy kikérjék a névsort.
Az Európai Unió területén érvényes, a személyi adatok védelmére vonatkozó rendelkezés (GDPR) értelmében ugyanis
Minden egyes pedagógusnak jogában áll nyilvánosságra hozni, hogy felvette-e a vakcinát vagy sem, de ha ő nem akarja közölni, másnak nem áll jogában.
Ezzel a miniszter tulajdonképpen arra reagált, hogy Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter annak kapcsán, hogy a szülőknek jogukban áll-e megakadályozni, hogy egy oltatlan tanár bemenjen órát tartani, múlt héten azt mondta: a szülőknek ki kellene kérniük az iskolától a beoltott és beoltatlan pedagógusok listáját, hogy átlátható legyen a helyzet.
Cîmpeanu ennek kapcsán azt mondta:
Persze a járványügyi óvintézkedések továbbra is érvényben lesznek, így kötelező a távolságtartás, a fertőtlenítés, szellőztetés, és persze a szájmaszk viselése.
Ennek kapcsán Cîmpeanu kijelentette: a rendelkezések egyértelműek, a maszk kötelező, kivéve a testnevelés-órákat, és a textilmaszkok minőségét sem ellenőrzi majd senki.
Azonban ajánlani továbbra is inkább az orvosi maszkok használatát ajánlják, még akkor is, ha a textilmaszkok használatát az előzetes bejelentésekkel ellentétben nem tiltják.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.

Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.