// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

Nyugtalottó: jó esély van a nyerésre

// HIRDETÉS

Persze így a nyeremény összege sem olyan nagy.

Statisztikailag jóval nagyobb esélyük lesz az állampolgároknak a pénztárblokklottón nyerni, mint a hagyományos lottósorsolásokon, de ehhez mérten csökken a nyeremény értéke is. A Wall-street.ro gazdasági hírportál beszámolója szerint a nyugtalottó esetében egy a 31 ezerhez az esély, hogy győztes pénztárblokkal rendelkezzünk, míg más sorsolások esetében egy a tizennégymillióhoz.

A pénzügyminisztérium a tervek szerint minden hónapban egymillió lejes keretet utal ki a projektre, így a becslések szerint egy személy 1200 lejt nyerhet egy alkalommal. A nyugtalottó keretében júliustól havonta szerveznek majd rendszeres sorsolásokat, ezenkívül pedig soron kívüli sorsolást is tartanak. Az első alkalomra így már április 13-án, az ortodox húsvét hétfőjén sor kerül: a sorsoláson a február másodika és március 28-a között kibocsátott pénztárblokkok vesznek részt.

A Román Lottótársaság által kihúzott számsor egyik része így egy 1 és 999 közötti szám lesz, amely a pénztárblokkok – általános forgalmi adót (áfa/TVA) is tartalmazó – értékét jelöli, vagyis a levásárolt összeget a banik kivételével, a másik szám pedig a napra vonatkozik, amikor kibocsátották a nyugtát. A pénznyereményt így azok kapják meg, akik a kihúzott napon a kisorsolt értékben vásároltak termékeket, vettek igénybe szolgáltatásokat.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei
Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro