// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Nyugat-Európában rájöttek arra, hogy a román idénymunkások nélkül nincs ki dolgozzon a földeken

// HIRDETÉS

Még azok is megmentőkként fogadják a románokat, akik korábban nem örültek a jelenlétüknek.

Nagy szívességet tesznek a romániai idénymunkások a nyugat-európai mezőgazdaságnak azzal, hogy a koronavírus-járvány idején is hajlandóak a földeken dolgozni. Nemcsak Németország fogadja tárt karokkal a vendégmunkásokat, hanem Nagy-Britannia is, ahol nem mindig becsülték meg ennyire a Romániából érkezőket. Még a Daily Mail is megmentőkként ünnepli a románokat, pedig korábban csak a bűnözőket látta/látatta bennük.

Csütörtökön 150 vendégmunkás – férfiak és nők vegyesen – landolt a londoni reptéren, ahonnan autóbuszokkal szállították őket egy 7 000 hektáros farmra. A brit lap azt írta, hogy az egészségügyi maszkokkal és kesztyűkkel érkező románok csatlakoznak a britek küzdelméhez, hogy a zöldségek és gyümölcsök ne rothadjanak el a földeken. A románok utazását ugyanaz a cég szervezte meg, mely az elmúlt hetekben több mint ezer román és bolgár vendégmunkást szállított Németországba.

Május elejéig további 15 charterjárat indul Romániából Németországba és Nagy-Britanniába. Az egyik reptéri szállítással foglalkozó cég képviselője a Digi 24-nek elmondta, hogy a szezonmunkások szállítását a munkaerő-közvetítő cégek aszerint szervezik meg, hogy a termelők mikor tudják fogadni őket. Egy repülőút egyébként sokkal drágább, mint a járvány előtt, személyenként mintegy 250 angol fontba kerül.

Ez a cég eddig 1 500 személy repülését biztosította Németországba, mely 40 000 munkás beutazását tette lehetővé. A közeljövőben Hollandia, Németország és Nagy-Britannia mellett Ausztriából, Franciaországból, Svájcból és más európai országokból is érkezhetnek megkeresések a céghez. Legalábbis erre számítanak.

Mindez azt mutatja, hogy elcsitulni látszik a kolozsvári reptérről felszálló vendégmunkások okozta botrány, főleg, hogy mindenki tudomásul vette, hogy a most távozók többsége, 10-15 éve abból él, hogy pár hónapig külföldi mezőgazdasági területeken dolgozik. Az ott megkeresett pénz nagy része a román gazdaságot erősíti – emlékeztetett nemrég maga a szállításügyi miniszter, Lucian Bode is, aki szerint jó, hogy ez a mechanizmus újra beindult.

A britek egyébként udvariasan megvárták, míg Németország megállapodott Romániával a szezonmunkásokról, de azért már a múlt heti botrány után jelezték, ők is szeretnének kétoldalú tárgyalásokat folytatni a vendégmunkásokról Romániával.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre
Krónika

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro