// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Nyolc romániai városban máris kezdődik az oltási kampány harmadik szakasza (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Természetesen ott, ahol a legnagyobb a fertőzési ráta. Elvileg oltóanyagból sem lesz hiány: milliószámra érkeznek a vakcinák a következő hetekben.

FRISSÍTÉS

Azt már tudjuk, hogy március végéig kapunk  2,6 millió dózis vakcinát, de most azt is bejelentették, hogy április folyamán összesen legalább 3,1 millió adag fog érkezni. A Pfizer oltóanyagából 2 111 000 (ebből 527 000 április első hetében), a Modernáéból legalább 249 000, maximum 333 000, míg az AstraZenecáéból minimum 766 000, maximum 976 000 dózis érkezik.

Változik a gyerek fekvése: nyolc megyei jogú városban, ahol a fertőzési ráta nagyobb, mint 4,5 ezrelék, gyakorlatilag már most megkezdődik az oltási kampány harmadik szakasza, vagyis regisztrálhat bárki, azok is, akik nem a veszélyeztetett kategóriába tartoznak, és nem az esszenciálisnak kikiáltott területeken dolgoznak.

Mint tudjuk, országos szinten a harmadik szakasz majd csak hétfőn, március 15-én kezdődik, ám a szakemberek adnak néhány nap előnyt azokon a településeken, ahol sok a fertőzött.

Ezek a települések pedig:

  • Temesvár
  • Kolozsvár
  • Zilah
  • Gyulafehérvár
  • Brassó (beleértve a 7 kilométerre fekvő Barcaszentpétert is)
  • Nagybánya
  • Petrozsény
  • Giurgiu

Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora azt is elmondta, hogy ezeken a településeken a napokban új oltópontokat is nyitnak, ahova AstraZeneca oltásokat küldenek.

A harmadik szakaszba mindenki beletartozik, aki az első kettőből kimaradt, de azért itt is van fontossági sorrend.

Így elsőbbséget élveznek a kitermelő- és feldolgozóiparban, a vendéglátásban, vagy a szépségápolás területén (fodrászokat is beleértve) dolgozók, a szórakoztató, kulturális programokat vagy szabadidős tevékenységeket szerevezők és lebonyolítók és így tovább.

A lényeg az, hogy regisztráljon, amint teheti, aztán kiderül, mikor kerül sorra!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro