// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Nocsak: nem nagyon akarózik román kommandósnak felcsapni az embereknek

// HIRDETÉS

Pedig nem fizet rosszul. Igaz, a kiképzés és az életforma sem egy sétagalopp.

Vakarhatják a fejüket a román haderő illetékesei, miután a jelek szerint mégsem annyira kapós a kommandós szakma, mint azt feltételezték.

Mint kiderült, ez olyannyira így van, hogy a védelmi minisztériumnak jócskán ki kellett tolnia azt a határidőt, amíg a jelöltek a Különleges Műveleti Erőkbe (FOS) jelentkezhetnek, eddig ugyanis alig érdeklődött valaki a szép, bár kétségkívül kockázatos pálya iránt.

Bár az előválogatónak már hétfőn el kellett volna kezdődnie,

a kevés jelentkező miatt az illetékesek úgy döntöttek, hogy a jelentkezési határidőt augusztus 13-áig tolják ki.

A védelmi tárca berkeiből kiszivárgott információk szerint az alacsony érdeklődés annak tudható be, hogy a kommandósok kiképzése nem kimondottan az a laza cserkésztábor: az amerikai és az izraeli különleges erők kiképzésének mintájára zajlik, vagyis igyekeznek olyan megterhelést róni a jelentkezőkre, amely a jelenlegi biológiai ismeretek szerint egy átlagos fizikumú és pszichikumú ember számára tökéletesen elviselhetetlen.

Csakhogy a kommandós kiképzés nem átlagembereknek szól: a különleges egységbe csakis aktív katonák jelentkezhetnek.

Képzelhetjük, milyen híre lehetett a kiképzésnek,

ha még a hivatásos egyenruhások számára is riasztó.

Pedig amúgy nem fizet rosszul a meló: a Különleges Műveleti Erők altisztjeként szolgáló ejtőernyős kommandós havi bruttó 5490 lejes illetményt kap a különféle pótlékokkal együtt, ami nettó havi 3212 lej.

És ezt csak úgy, békeidőben.

Ha viszont bevetésre küldik őket, akkor jókora szorzók lépnek működésbe.

Ha például Afganisztáni küldetésre megy, a román kommandós zsoldja rögtön megduplázódik, amihez hozzácsapják még a 30 százalékos veszélyességi pótlékot is.

Emellett napidíjat is kapnak, ami egy altiszt esetében napi 70 euró lehet.

Vagyis egy hosszú kiküldetésen az alapilletményük 2,3-szrosát kapják, ami ebben az esetben 7397 lej, amihez hozzáadódik még 2820 euró.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro