De addig még ki kell bírni, hiszen júniustól csak kisebb enyhítések lesznek.
Továbbra sem kell a szomszédba mennie derűlátásért Florin Cîţu miniszterelnöknek, aki már arról beszél, hogy idén nyáron olyan mértékben vissza lehet majd szorítani a koronavírus-járványt, hogy még a nyár vége előtt jöhet a teljes körű lazítás.
A kormányfő kedden Szatmérnémetiben a júniustól esedékes lazítások kapcsán igyekezett nyugtatni a kedélyeket, mondván: lesznek, de természetesen csak kisebb nagyságrendűek, hiszen akkorra a tervek szerint még csak ötmillió, legalább egyszer beoltott személy lesz az országban.
Még a júniustól bevezetendő enyhítésekről sem tudni semmi biztosat, javaslatok vannak – mint például a vendéglátóhelyek teljes megnyitása a beoltottak és a betegségen átesettek, esetleg a frissen teszteltek előtt, vagy az esküvők engedélyezése, szintén csak ha mindenki beoltott, illetve az utcai maszkviselés kötelezettségének feloldása az 50 százaléknál nagyobb átoltottságú településeken –, de minderről júniusig döntenek.
Azt viszont ismét elmondta a kormányfő, hogy találnak majd megoldást a magánrendezvények megszervezésének engedélyezésére júniustól, meg arról is, hogy annak a híve: ha valaki beoltatta magát, akkor az élvezhessen bizonyos többlet kedvezményeket.
Viszont ez még csak az előjáték lesz a második, augusztus elsejétől esedékes lazításokhoz.
Amelyek Cîţu keddi nyilatkozata szerint már „totálisak” lesznek, vagyis arra számít, hogy a nyár utolsó hónapjától minden, a járvány miatt bevezetett korlátozás feloldható.
Annak fényében, hogy még a júniusi enyhítésekhez szükséges ötmillió, legalább egyszer beoltott személy megléte is kérdőjeles, ez igencsak komoly mértékű optimizmusnak tűnik, hiszen augusztusra 10,4 millió beoltott a cél – vagyis a felnőtt lakosság 70 százaléka –, de persze ha addig még a fiatalabb korosztályok oltását is jóváhagyják, akkor ajár még össze is jöhet.
Mi minden esetre szurkolunk.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.