Ha ez így megy tovább, az új vírusmutáció hozhatja el a nyájimmunitást és a járvány lecsengését.
Tovább nőtt a napi esetszám, ezzel párhuzamosan viszont csökkent az elhunytak száma csütörtökhöz képest. Pénteken 9884 új fertőzöttet regisztráltak (csütörtökön 9785-öt), a gyors növekedés alapján pedig biztosra vehetjük, hogy a jövő hét már tízezer fölötti esetszámokat hoz. A fertőzöttek számának gyors emelkedését azonban szerencsére nem követi az elhunytak számának növekedése. Sőt, a csütörtöki 34-hez képest „csak” 27-en vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben (ezekhez még hozzá kell adni 2, illetve 3 korábbi halálesetet, amit csak most rögzítettek a statisztikában), ami nagyon is jó hír. Egyre inkább beigazolódik ugyanis, hogy az omikronnak nagyobb a füstje, mint a lángja, ahogy mondani szokták. Ez pedig azokat az elméleteket látszik megerősíteni, amelyek szerint éppen a nagy fertőzőképességű omikron variáns hozhatja el a járvány végét, enyhébb tüneteket okoz ugyanis, és mivel képes gyorsan végigsöpörni a lakosságon, elhozhatja a hőn áhított nyájimmunitást. (Az Egészségügyi Világszervezet szakértői például úgy saccolják, hogy 6–8 héten belül Európa lakosságának több mint a fele is megfertőződhet az új vírusvariánssal.) Magyarán a koronavírus az új variáns által legyengült, és ha nem jön egy jóval durvább mutáció, akkor hamarosan túl lehetünk végre a nehezén. Ezt látszik igazolni az amerikai és angliai helyzet is, ahol olyan sokan fertőződnek meg, mint eddig soha, a halálozások száma mégis jóval alacsonyabb, mint az előző járványhullámok hasonló szakaszaiban. Az Egyesült Államokban például már tavaly december vége óta az omikron variáns a domináns, január 3-ikán pedig több mint egymillió új esettel világrekordot döntöttek, a napi esetszám folyamatos emelkedése mellett mégis 10 százalékkal csökkent a halálozások száma a 2021. december 27–2022. január 3. közötti héten. Az illetékesek a hét elején jelentették be, hogy az omikron variáns Romániában is a közösségi terjedés szintjére lépett, ami – akármilyen furcsán hangzik is – jó hír, hiszen kiszorítja a veszélyesebb vírustörzseket, de nem okoz akkora károkat. Az intenzív osztályokon ápolt betegek száma lassan emelkedik ugyan (pénteken már 456-an voltak), de korántsem olyan ütemben, mint a korábbi hullámokban. A jelenleg súlyos állapotban lévő betegek közül mindössze 49-en vannak beoltva, az elhunytak nagy része (24) pedig oltatlan volt.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.