Az egészségügyi minisztérium nem enged, Kolozs megye lehet az első „áldozat”.
A következő két hét nehéz lesz járványügyi szempontból az iskolákban, de nem csupán ott, hanem mindenki számára – vázolta fel a csöppet sem lélekmelengető perspektívát Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter, aki azt is elmondta: éppen ezért ha tetszik, ha nem, érvényben marad az a rendelkezés, hogy ha egy megyében foglalttá válik a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak 75 százaléka, az egész megye összes iskolájában át kell állni online oktatásra. Cîmpeanu vasárnap este elmondta, ő maga ugyan nem ért egyet azzal, hogy minden iskolában be kell szüntetni a jelenléti oktatást ebben az esetben,
Ő ugyan vasárnap is két ízben tárgyalt az egészségügyi miniszterrel az ügyben, de a következtetés ugyanaz volt: a 75 százalékos rendeletet be kell tartani. A jelenléti oktatás pedig akkor indulhat újra, ha az ágyak elfoglaltsági szintje 70 százalékra csökken. A miniszter szerint
mint elmondta, ha folytatódik a fertőzöttek számának növekedése – és az előrejelzések szerint folytatódik -, akkor Kolozs megyében jövő héttől át kell térni az online oktatásra. Ehhez a csütörtöki kórházi adatokat veszik majd alapul – jelenleg 67,5 százalékos a koronavírusosok számára elkülönített kórházi ágyak száma a megyében, vagyis már nincs sok a 75-ig. Mint ismert, sem a diákok, sem a szülők érdekképviseletei nem értenek egyet ezzel a gyakorlattal, hiszen így olyan településeken is be kell zárni az iskolákat, ahol nincs vagy alig van fertőzött. Cîmpeanu azt is elárulta, hogy eddig 27 ezer gyerek fertőződött meg igazoltan, nagy részüknél az iskolai nyáltesztekkel mutatták ki a vírus jelenlétét. Egyben igyekezett megnyugtatni – már ha ez bárkit is megnyugtat –, hogy erre a hétre minden iskolában rendelkezésre állnak a nyáltesztek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.