Nem tették izgalmassá a küzdelmet.
Mostantól nem csupán miniszterelnök és nyugalmazott négycsillagos tábornok, hanem pártelnök is Nicolae Ciucă, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli kongresszusán vasárnap megválasztották a párt vezetőjévé. Azt, hogy az elnöki tisztségért vívott küzdelem kiélezett lett volna, nehéz lenne kijelenteni,
Így aztán a végeredmény is borítékolható volt: a leadott 1120 szavazatból 1060-at kapott. A PNL élére azért kellett új elnököt választani, mert Florin Cîțu múlt szombaton a pártvezetés nyomására lemondott. Az eddigi pártelnököt azért kényszerítették távozásra, mert miniszterelnöki jogköröket próbált magának vindikálni, amikor bejelentette, ki akarja értékelni a liberális kormánytagok tevékenységét, és aki nem teljesített megfelelően, azt leváltja. Emellett azt is megunták, hogy folyamatosan bírálta a koalíciós partner Szociáldemokrata Pártot (PSD), illetve magát a kormányt is, amelyben a saját pártjának a miniszterei is benne vannak. A PNL Cîțu leváltását kezdeményező vezetői most abban reménykednek, hogy ha ugyanaz a személy tölti be a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztséget,
A román politikában azonban semmit sem lehet biztosra venni. Minden esetre kérdéses, hogy Ciucă mennyivel bírja majd tovább tisztségében, mint elődje, akit még szeptemberben választottak pártelnökké nagy csinnadrattával, hogy megmentse a pártot a népszerűsége teljes elvesztésétől, hogy aztán fél év után máris útilaput kössenek a talpára.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.