Háromezer fölötti napi esetszámmal indítjuk a hetet, Bukarestben és Kolozsváron már a 4 ezreléket is meghaladta a fertőzöttségi ráta.
A vasárnapi jelentést leszámítva a múlt hét eleje óta stabilan 3000 fölötti napi esetszámmal volt dolgunk – két esetben a négyezret is meghaladta –, s ez a hét is úgy indult, hogy 3288 új koronavírus-fertőzött került nyilvántartásba, több mint tízezer teszt alapján.
A fertőzöttségi ráta jelenleg Bukarestben a legnagyobb, 4,58 ezrelék, de a legfrissebb adatok szerint már Kolozsváron is átlépte a 4 ezreléket. A megyék közül Ilfov (3,17), Kolozs (2,52) és Brassó (2,41) produkálja a legnagyobb számokat. Az elmúlt héten egyébként 25 092 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, közel tízezerrel többet, mint egy héttel korábban.
Közben az egészségügyi minisztérium államtitkára, Adriana Pistol hétfőn arról beszélt, az omikron Nyugat-Európában is terjedő második generációs omikron-alvariánsról, a BA.2.75-ről - amit nem hivatalosan Centaurusnak hívnak - egyelőre annyit tudunk, hogy
Természetesen az egyéb betegségben szenvedő, legyengült immunrendszerű emberek számára még mindig veszélyes lehet, így nem árt vigyázni, az alapvető járványszabályok betartását pedig mindenkinek ajánlják.
Az államtitkár azt mondta, a korlátozások bevezetését nem a napi esetszámokhoz, és nem is a fertőzöttségi rátához kötik, a kórházak leterheltségét, a súlyos megbetegedések számát veszik figyelembe. „Amennyiben az ágyakat 70-75 százalék arányban elfoglalják, komolyan el kell gondolkodnunk szigorító intézkedéseken, egyelőre azonban nincs ezzel problémánk” – jegyezte meg Pistol.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.