// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Nesze neked, állandó tanügyi reform: hemzseg a hibáktól az új történelem és földrajz tankönyv

// HIRDETÉS

Inkák vagy aztékok? Holt- vagy Vörös-tenger? Az oktatási minisztériumnak egyre megy.

Tudhattak valamit a kiadók, amikor azt állították: az új, központosított tankönyvkiadási rendszernek a diákok isszák majd meg a levét. Aloghogy kikerültek a nyomdából az új kiadványok, máris hatalmas a felháborodás, hiszen a 6. osztályosok történelem és földrajz tankönyve egyaránt hemzseg a tárgyi és helyesírási hibáktól. Sajnos mindkét könyvből kinyomtak már másfél millió példányt.

A történelem tankönyv szerzői egy adott ponton összekeverik az inkákat az aztékokkal, de még a nagy reneszánsz művész, Michelangelo nevét sem sikerült helyesen leírniuk, Buonarroti helyett ez helytelenül, Buonarottiként jelenik meg. Ráadásul a könyvészeti hivatkozások sem megfelelők, az idézetek nem pontosak, állítják a történelemtanárok, ami egy olyan kevésbé egzakt tudománynál, mint a történelem, nagy hiányosságnak számít.

A földrajz tankönyvben még nagyobb butaságokkal traktálják a hatodikosokat,

például összekeverik a két Duna-menti várost, Turnu Măgurelét és Drobeta-Turnu Severint (Szörényvár). De meglepő módon a Holt-tenger is helyet cserél a Vörös-tengerrel, és az elmúlt években függetlenné vált Dél-Szudán fel sincs tüntetve a térképen. Az európai országok helyzetét illetően sem állt a helyzet magaslatán a szerző, vagy csak nem akart elfogult lenni: Londont és Párizst egyaránt a harmadik legjelentősebb európai városnak titulálta.

Itt megcsodálható a történelem tankönyv, itt pedig a földrajz.

A sajtóban megjelent cikkek hatására a országos Didaktikai és Pedagógiai Kiadó bejelentette: javítja a hibákat, igaz, csak a tankönyvek digitális változatában, ugyanis már mindkét kiadványból megjelent a nyomtatott változat, nem kevesebb, mint 1,6 millió példányban. Sőt, abszurd módon közleményében még azt is megjegyzi, hogy míg az elmúlt években – amikor magánkiadók készítették el a tankönyveket, melyek közül versenytárgyaláson választották ki a legjobbat – nem volt javítási joga, most van, és élni is fog vele. Arra azonban már nem tér ki a közlemény, hogy kik a felelősök és mennyi pénzbe került a hibás kiadványok megjelentetése.

Dorin Fiscutean, a földrajz tankönyv egyik szerzője a sajtóban megjelent cikkekre reagálva a Hotnews-nak elmondta: a kiadó okolható a hibákért, ezek ugyanis csak az illusztrációkban jelennek meg. Azt állította, hogy

a szakemberek által ajánlott térképek helyesek voltak, a szaktárca grafikusai módosították ezeket.

A jászvásári tanár szerint az országos tankönyvkiadó túlzottan sürgette a kiadvány elkészítését, és a végleges változatot már nem is adta oda a szerzőknek láttamozásra. Kifejtette, az eset már csak amiatt is szomorú, mivel ugyanez a szerzőcsoport készítette el tavaly az ötödikesek tankönyvét, az pedig hibátlan.

Az oktatási minisztérium többéves huzavona után idén saját hatáskörbe vonta az 1., 2. és 6. osztályosok tankönyveinek az elkészítését és megjelentetését. A központosítási törekvés bejelentésekor a szakma arra figyelmeztetett, hogy a versenyhelyzet megszüntetése a minőség rovására megy, szakmailag gyengébb kiadványok születnek, aminek a diákok látják majd a kárát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro