A jelek szerint azonban a skótok többsége nemcsak az Európai Unióból, de az Egyesült Királyságból sem akar kilépni.
Konzultációt kezd a választókkal a függetlenné válásról a skót kormány. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője pénteken bejelentette, hogy a konzultáció mostantól november 30-áig tart.
A skót választók egyrészt egy kifejezetten erre a célra létrehozott honlapon fejthetik ki véleményüket a függetlenségről, másrészt az SNP 120 ezer regisztrált tagja kérdőíveket is kap, és a párt azt kéri tőlük, hogy a november végi határidőig mindegyikük havonta legalább öt emberrel töltesse ki e nyomtatványokat.
Az SNP emellett utasította parlamenti képviselőit arra, hogy választókörzeteikben rendszeres fórumokat tartsanak a függetlenség kérdéséről.
Nicola Sturgeon ráadásul szimbolikus helyszínen ismertette a tervet: Stirlingben, nem messze attól a csatatértől, ahol William Wallace felkelőserege 1297-ben a skót függetlenségi háború egyik legnagyobb győzelmét aratta a hódító angol haderő felett, és ahol Wallace-nek emlékműve is van.
A skót függetlenségről már rendeztek egy népszavazást, 2014 szeptemberében, akkor az elszakadást ellenző tábor győzött 55,3 százalékos többséggel. A Brexit miatt viszont ismét felerősödtek a függetlenségi törekvések, mert a skótok nagy többséggel (62 százalékban) az EU-ban maradásra voksoltak.
Nicola Sturgeon azóta több nyilatkozatában is egyértelművé tette: Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére „kirángassák” az Európai Unióból.
A konzultációt bejelentő pénteki beszédében is kijelentette, hogy „napirenden kell tartani” a függetlenné válás lehetőségét. Hozzátette: továbbra sem tekint magától értetődőnek semmit a függetlenség ügyével kapcsolatban, de úgy gondolja, hogy Skócia függetlenné válásának támogatottsága erősödni fog, amint egyértelművé válik, hogy ez a legjobb, vagy az egyetlen módja a skót érdekek megvédésének.
Sturgeon szerint a Brexit-referendum óta minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Skóciában most többen voksolnának a függetlenségre, mint két éve.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.